13 °C Budapest

Meglépte az Adidas, Google: ez lenne a megoldás a munkaerőhiányra?

2018. június 11. 12:01

Elsőre talán meglepő információ lehet, pedig a legismertebb világmárkákat is elérte a munkaerőhiány. Az egyetlen különbség, hogy a Google, az Adidas, az SAP, az AXA, vagy épp az Accenture HR vezetői nem siránkoznak, hanem aktívan dolgoznak a megoldáson, azaz Employer Branding stratégiát dolgoznak ki, amelyet aztán hatékonyan működtetnek. Szakemberek ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy bár vonzó irány lehet, a magyar cégeknek mégsem érdemes a nagyok megoldásait egy az egyben lemásolni. Helyette inkább a működő trendeket és a stratégiai fókuszt érdemes ellopni a világ élvonalából.

ne akarj Google lenni, ha nem vagy Google. Ne akarj olyan lenni, mint...

- hívta fel a Pénzcentrumnak írt szakértői cikkében a hazai cégvezetők és HR szakemberek figyelmét Zvezdovics Anita, employer branding szakember.

A Brandfizz társalapítója, az idén Prágában megrendezett World Employer Branding Day szakmai programja után jutott erre a következtetésre. A munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó nemzetközi rendezvényen a legkülönbözőbb iparágak közül olyan márkák beszéltek munkaerő megszerzésében és elkötelezésében tapasztalt kihívásaikról, mint a Google, az Adidas, az SAP, a United Health Group, az AXA, az Accenture, vagy a Salesforce. Mint azt a szakember megjegyezte, bár nem gondolnánk, de ezek a cégek is küzdenek a munkaerőhiánnyal, ugyanakkor esettanulmányikból kitűnik, hogy már aktívan dolgoznak a megoldáson: Employer Branding stratégiát dolgoznak ki és működtetnek. Egy cégszintű terv mentén nap, mint nap tesznek azért, hogy jobb munkahelyek legyenek ma, mint tegnap voltak.

Ha a munkaerőhiány miatt olyan képet próbálsz mutatni magadról, ami nem igaz, azonnal öngólt rúgsz. Az azonnali megosztáson alapuló valóságban a meglévő és potenciális kollégáid kiélezett hazugság-radarral rendelkeznek: legkésőbb a próbaidő alatt rájönnek, ha egy kisminkelt malaccal van dolguk

- tette hozzá Zvezdovics Anita, aki szerint egy az egyben lemásolni a világpiac legnagyobb szereplőit nem érdemes, viszont az alábbi 5 meghatározó munkáltatói márkát érintő trendet és stratégiai fókuszt érdemes ellopni a világ élvonalából.

1. Építs rendszert: kezd kicsiben és működtesd tudatosan

Brett Minchington a World Employer Branding Day alkalmával közzétett The Employer Branding Ecosystem v2 modellje is jól mutatja, hogy az elterjedt hiedelemmel ellentétben, az Employer Branding nem a HR, vagy a Marketing feladata, hanem integrált üzleti funkció. De ezt hogyan érjem el? - merülhet fel a kérdés.

Bizonyára sokan fel tudják idézni, álmukból felkeltve is, a cégük horizontális szervezeti ábráját, valamint a hierarchiából fakadó siló működés jellegzetességeit. Ebben az "emberi erőforrások" kezelése a HR "alá" tartozik. Az előttünk álló évben azok a magyarországi cégek, akik meg akarnak küzdeni a munkaerőhiánnyal, egy fenntartható és mindenki által fenntartott Employer Branding rendszert építenek ki - szögezte le a szakember.

Az élenjárók a szervezeti ábrájuk szerinti siló-működésből ki fognak szakadni és Integrált Employer Brandineg Stratégiát hoznak létre. A közösen kialakított stratégiával a működésük középpontjába helyezik a munkáltató márka ügyét. Minél több együttműködési pontot és projektet fognak kialakítani a szervezeti egységek között. Először kicsiben, fókuszáltan kezdik fejleszteni a jelölt-, onboarding-, vagy munkavállalói élményüket, a toborzási, vagy belső kommunikációjukat

- tette hozzá Zvezdovics Anita.

2. A multis sallangok helyett releváns tartalmat kommunikálj

A releváns tartalom létrehozása egyszerű feladat. Gondoljunk csak bele hányszor pörgetjük végig egy nap a megosztásokat a social médiában. Végtelen mennyiségű információ és tartalom az, amivel találkozunk percről percre. Mindez legtöbbször felfoghatatlan és megjegyezhetetlen. Vannak mégis olyanok, ahol megáll a nagyujjunk. Mégpedig ott, ahol nekünk szóló információval találkozunk.

A toborzási és belső kommunikációban mindig fel kell tennünk a kérdést: hogyan tudjuk a multis sallangok helyett kiemelni a célcsoportunk számára érdekes információkat. Gondoljunk csak bele, biztosan az érdekli például a munkaerő piacra visszatérő kismamát, hogy hány országban vagyunk jelen, vagy inkább az, hogy milyen támogatást kap a cégtől ahhoz, hogy mindennap időben odaérjen az óvodába.

3. Fejlessz emberektől embereknek szóló munkahelyet

A vállalatok működésének középpontjában évtizedek óta az ügyfélfókusz áll. Ez nem is szorul különösebb magyarázatra. Az ügyfél élmény maximalizálás hátterében pedig, iparágtól függetlenül, egyének állnak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A munkáltatói márka élmény ugyanígy emberektől embereknek szóló tapasztalat és kommunikáció.

Az egységes ügyfélélmény érdekében a cégek évek óta hegyeket mozgatnak meg. Mostanra, a munkaerőhiány miatt a konzisztens munkavállalói élmény ugyanilyen fontossá vált. A jövőben ennek fejlesztésével tudják csökkenteni a cégek munkaerő lemorzsolódást, és maximalizálni a munkavállalóik elégedettségét, valamint cégük ismertségét a munkaerő piacon.

Ehhez a vezetők szerepe kulcsfontosságúvá vált. Ők az első Employer Brand nagykövetek, példaképek

- szögezte le az employer branding szakember.

4. Folyamatok helyett élmények

Azt, hogy milyen a cégnél például a kiválasztás, a beléptetés, a teljesítmény értékelés, egy céges rendezvény, mostanáig a HR folyamatok fejlesztésével próbáltuk erősíteni. Minden folyamat hiába, ha például weboldalak leghátsó bugyraiban rejtjük el a nyitott pozícióinkat, futószalag szerű interjúk sorozatával sulykoljuk az értékes jelöltjeinket, vagy ha SharePoint mappák PDF dzsungelében bújtatjuk a tréning lehetőségeinket.

A potenciális és meglévő munkavállalóink azt elfelejtik, amit kommunikálunk feléjük, de azt nem, hogyan érezték magunkat a folyamat során. Sőt, ezt el is mesélik. A trendek szerint azok a cégek emelkednek ki a tömegből, akik a HR folyamataik fejlesztésekor a képzeletbeli szemüvegükön keresztül azt is megvizsgálják, hogy a jelöltjeik és kollégáig szemszögéből milyen lesz abban a folyamatban részt venni.

5. Költséghatékonyság: marketing kampányok helyett építs a szájreklámra.

A cégek nem rendelkeznek még nagy Employer Branding büdzsével. Emiatt különösen fontos trend a meglévő, házon belüli erőforrások mozgósításával történő építkezés.

Az employer branding házon belül kezdődik, akkor igaz és hiteles.

A vállalatok a költségérzékenyégük miatt a munkáltatói márka építésekor a belső, valós élmények fejlesztésére fognak fókuszálni, majd ezt kifelé kihangosítják, rendszeresen, a social média és online felületeiken keresztül. Ehhez az kell, hogy a vezetők és a kollégák nagykövetekként büszkén képviseljék a cég munkáltatói értékígéreteit. Így nagyobb beruházás nélkül lehet exponenciális eredményeket elérni, a kollégák ismerősein keresztül, organikusan.

A jövő vállalatai Employer Branding story-telling kompetenciát fejlesztenek és a kollégák személyes történetein keresztül szárnyakat adnak a munkahelyi értékeiknek és munkaerőpiaci ismertségüknek

- zárta gondolatait Zvezdovics Anita.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem