Kitálalt a KFC dolgozója: napi 10 óra robot, nettó 110-ért

2019. május 27. 11:30

Egyre több magyar cég kénytelen konkrétan megadni az általa kínált fizetéseket, különben szinte lehetetlen munkaerőt találni. A McDonald’s és a Burger King után a KFC is ezt a stratégiát követi. Ám egy volt dolgozó szerint ilyen fizetésekről szó sincs, arról nem is beszélve, hogy gyakran belső feszültségeket okoznak a fizetéskülönbségek.

Rendszeresen vizsgáljuk a magyarországi kereseti lehetőségeket, legutóbb a KFC éttermeiben elérhető órabérekről írtunk, de nem csak a kitett hirdetések alapján, hanem megkérdeztük az étterem marketingvezetőjét. Ő a bérezésről annyit árult el a Pénzcentrumnak, hogy az nem egységes, például egy teljesen kezdő, kiemelt budapesti éttermükben teljes munkaidőben dolgozó, csak délelőtti műszakot vállaló éttermi csapattag nettó 168 000 forintot visz haza. 18 óra után 30 százalék extra műszakpótlék illet meg mindenkit, az egyéni teljesítményt eseti bónusszal és előrelépési lehetőséggel jutalmazzák.

A cikk megjelenése után pár nappal egy volt alkalmazottól kaptunk levelet, mely némileg árnyalja a fent vázolt képet. Éppen ezért most változatlan formában leközöljük az írását, hogy a másik oldal is szóhoz jusson:

"Minden kezdő dolgozót (hacsak nem menedzser vagy oktató az illető) bruttó 1000 forintos órabérrel vesz fel a cég. A 3 hetes tréning után vizsgáznia kell az elsajátított pályából. Mindezek után, ha szeretne, elsajátíthat a dolgozó egy másik pályát is, amiből szintén vizsgáznia kell - de egészen addig, míg nincs meg a második vizsga, 1000 forintos bruttó órabérért dolgozik továbbra is. 

Az étterem, ahol én dolgoztam átlagosan 110-120 ezer forint nettó fizetést adott 8 órás bejelentett munkaviszonyra (ami sokszor inkább 9-10 óra). És ebben legtöbbször a 18 óra utáni 30 százalékos pótlék is benne volt. Azt is illik megemlíteni (amiről csak a szerződésben esik szó), hogy a túlórát - már amennyiben el is számolják azt - 3 havonta fizetik ki. Az oktatók kaptak bruttó 1300 forintos órabért, de nekik mindhárom pályán vizsgázniuk kell + oktatói vizsgát is kell tenniük. Természetesen oktatóvá válni nem lehet próbaidő alatt. Azt itt leírtak nem egyedi esetek, több dolgozó problémája. Nem csak abban az étteremben, ahol én dolgoztam, többször érkeztek más éttermekből munkatársak egy-két napra, akik szintén így nyilatkoztak. Érdemes emellett megemlíteni, hogy a KFC-nél (is) a diákok még mindig jobban keresnek, mint a teljes munkaidőben bejelentett dolgozók."

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem