2020. augusztus 15. szombat Mária
HR Centrum

Ezeken a településeken gigafizetéssel találhatsz munkát: itt éri meg a falusi csok


Már lehet igényelni a tanyákra is kiterjedő falusi csok-ot. Ha okosan akarjuk kihasználni, akkor olyan települést választunk, ami munkaerőpiaci szempontból is előnyös lehet számunkra. Ezeket gyűjtötte össze a HelloVidék.

A lap adatai szerint gazdasági aktivitás szempontjából a top 5 legjobb megye ma Magyarországon:

  • Veszprém megye,
  • Győr-Moson-Sopron megye,
  • Bács-Kiskun megye,
  • Zala megye
  • és Komárom-Esztergom megye.

Ezen túlmenően a HelloVidék azt is vizsgálata, hogy mely megyékben mekkora átlagkeresletre számíthatnak a magyarok. 2019. első negyedévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 352 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 234 ezer forintot tett ki. Megyék szintjén arra jutott a lap, hogy a legnagyobb havi átlagkeresettel Győr-Moson-Sopron rendelkezik, míg a legrosszabbal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Hogy valaki hová költözzön esetlegesen, hogy kihasználja a lakásvásárlásra kapott támogatásokat, attól is függ, hogy a választott megyében, településen milyen munkahely lehetőségek vannak. A falusi csok-kal kapcsolatban a portál megnézte, hogy megyénként hol érdemes házat, lakást vásárolni, ha figyelmet fordítunk a munaerőpiaci adottságokra is. A teljes cikket elolvashatod a HelloVidék.hu oldalon!

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
kovacstunde
2020. 08. 15. 16:35
A hamis optimizmus veszélyei a vállalatok irányítása során

  Életemben eddig négy nagy gazdasági válságot éltem meg, amelyből három már a rendszerváltás...

legacykft
2020. 08. 14. 09:00
Minek neked szélesebb vezetői eszköztár?

A vezetőfejlesztés gondolata gyakran akkor merül fel valaki kapcsán, amikor kihívásai támadnak...

ajovomunkahelye
2020. 08. 13. 08:50
Erős munkavállalói élménnyel zárjuk a járvány első hullámát

Világszerte elégedett munkavállalók és eltökélt, fejlődni vágyó vállalatok – kimagaslóan...

vezetoi-coaching
2020. 08. 12. 08:55
Útban a Plan C-hez... Az egészség dimenzió egy megközelítése...

Plan C… Mi is az a Plan C? Nos, az élet egésze, nem csak a munka, nem csak a magánélet, hanem...

perfekt
2020. 08. 12. 07:41
Nyugdíjasként közszolgálati jogviszonyban

Az új Tbj. (2019. évi CXXII.) törvény hatályba lépésével valamennyi munkavégzésre irányuló...

coachco
2020. 08. 10. 15:01
Madarat tolláról... egy barátság története

Amikor szaporodnak a baráti társaságban a hatvanas születésnapok, akkor az már komoly. [...] Bővebben!

hrdoktor
2020. 08. 10. 06:33
Hogyan hat a kék fény az alvásunkra?

Az irodai dolgozók gyakorlatilag egész nap valamilyen monitort néznek és munka után is kijelzőről-kijelzőre...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.