Bíróság ügyvéd ügyvéd dolgozik dokumentumokkal és fából készült bírói kalapáccsal a tárgyalóteremben lévő asztalon.

Nem bírják tovább a bírósági dolgozók: kétségbeesett levél került ki, segítséget kérnek a nevükben

2025. szeptember 4. 09:12

Nem tudnak még több túlórát vállalni a PKKB dolgozói, az erőforrásaik legvégén járnak - ez derül ki a Fővárosi Törvényszék elnökének leveléből.

Terhelhetőségének legvégső határán jár a Pesti Központi Kerületi Bíróság, az ott dolgozók nem bírják tovább - ez derül ki abból a levélből, amelyet a Fővárosi Törvényszék elnöke küldött a többi törvényszék és ítélőtábla vezetőjének, és amely a HVG birtokába jutott.

A lap szerint a nyári ítélkezési szünet után visszatérő bírák és más dolgozók is azzal szembesültek, hogy az eddig is komoly emberhiánnyal működő bíróságon még tovább romlott. Mint kiderült, az emberhiány miatt gyakorlatilag nincs jegyzőkönyvezés, 50 tárgyaló bíróra 25 jegyzőkönyvvezető jut.

Tatár-Kis Péter elnök a levélben hozzáteszi: a kollégák még önként is vállalnak túlórát a PKKB-n, de egyszerűen ez sem elég.

Hiába az önkéntes munkavégzés, hiába az iratok kerületi bíróságok közötti mozgatása, a tárgyalásokon diktált jegyzőkönyvek leírási feladatait saját erőforrással előreláthatóan az év végéig, vagy addig sem tudjuk megoldani

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- írja levelében az elnök.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 14. 16:32