7 °C Budapest
Rendőrautó áll meg a Parlament előtt

Most akkor tényleg nincs elég rendőr Magyarországon? Kifakadt egy kopó, nagy a baj

2024. november 25. 09:31 1 perc

A szakszervezetek szerint a hivatalos adatok sem tükrözik, valójában milyen sok a betöltetlen állás a rendőrségnél – értesült a hvg.hu. A rendőrség szerint viszont elegen vannak, ennyi emberekkel is eredményesen ellátják a feladatukat.

A rendőrség szerint jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az elmúlt években végrehajtott többlépcsős béremelés és életpálya „jelentősen hozzájárult” az állomány megtartásához, a létszám telítettsége pedig 91,3 százalékos, azaz a hiány nagyjából négy-ötezer főre tehető. A rendőrség szerint ez a szint stabilizálódott az elmúlt években, a feladatokat pedig eredményesen el tudják látni ezzel az állománnyal is.

A lapnak nyilatkozó rendőr szerint azonban ennél a létszámnál szerinte magasabb lehet a hiány. Állítása szerint nagyon gyakoriak az átvezénylések, az ország középső részén például sokszor csak úgy tudják biztosítani a megfelelő létszámot, ha az ország más részeiről küldenek oda egyenruhásokat. Egyes területeken pedig már halőröket is bevetettek a járőrözéshez. A forrás azt is mondta, a fiatalokat nehezen tartják meg a rendszerben, nagyon sok a hétvégézése, amivel ők az iskola elvégzése után szembesülnek csak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 07:01