Elemzők szerint egyes vállalkozások a legkisebb bérek emeléséből fakadó költségek kigazdálkodását csak áremeléssel tudják majd megoldani. Ami az inflációra is hatással lehet.

A minimálbér emelése és a 25 éven alattiak szja-kötelezettségének eltörlése a legalacsonyabb bérezésű állásokban 40 százalékos béremelkedést jelent – hívta fel a figyelmet a Meló-Diák.
A tanév és a vizsgaidőszak végéhez közeledve erősödik a nyári diákmunkák iránti érdeklődés. Az ifjú munkavállalók két kedvező változásnak, a minimálbér-emelésnek és a fiatalok szja-fizetés alóli mentességének köszönhetően – ugyanabban a munkakörben – idén jóval többet kereshetnek, mint tavaly. A minimálbér 2021-ben még óránként 963 forint volt, amiből az szja levonása után 819 forint maradt, míg az idei 1150 forintra emelt összeget a 25 évnél fiatalabbak maradéktalanul kézhez kapják az iskolaszövetkezetekben, ez pedig éves összevetésben 40 százalékos emelkedést jelent, emelte ki Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója.
A példa minimálbérre vonatkozik, de – főként vidéken – sokan dolgoznak ennyiért, és nem is csak diákok – hangsúlyozza Kott Zoltán. A Meló-Diák legújabb felmérése szerint az „átlag diákmunkás” elvárásai nem is sokkal magasabbak: a megkérdezett fiatalok több mint kétharmada 1300 és 1500 forint közé tette az „elfogadható nettó órabér” mértékét. Ugyanebből a felmérésből az is kiderült, hogy a diák munkavállalók közül a legtöbben a fizetés alapján választanak a lehetőségek közül. A bérezés mellett a tapasztalatszerzés, a szakmai gyakorlat, a karrierlehetőség, a függetlenedés, a család támogatása és a társaság is fontos szempont a munkavállalás során.
A diákmunka hálózatánál idén is várhatóan több mint 30 ezren találnak pénzkereseti lehetőséget. A diákok körében az irodai, az áruházi és a vendéglátós munkák a legnépszerűbbek, ezekben pedig jellemzően a minimálbér felett lehet keresni. A bruttó órabérek a fizikai és a hagyományos irodai munkakörökben, valamint a vendéglátás területén 1300 és 1500 forint között, a szaktudást is igénylő (pl. IT, marketing, HR, pénzügyi) munkáknál pedig 1800 forint fölött mozognak. A szórás természetesen idén is nagy, akad több olyan kereskedelmi, fizikai munka is, amelyért óránként, pótlékkal több mint 2000 forintot fizetnek. Budapesten lehet a legjobban keresni, ahol – az összes munkatípust figyelembe véve – 1600 forint idén az átlagos diákmunka-órabér, majd a Balaton és Nyugat-Magyarország következik 1500 forint körüli átlagbérezéssel.
A minimálbér-emelés természetesen a jobban megfizetett állásokban is érezteti a hatását, ráadásul egyre több olyan ágazat van, amelyben a munkaadók kénytelenek lépést tartani a lassan kétszámjegyű inflációval is. Mindez azt eredményezi, hogy a bérek emelkedése más területeken sem marad el jelentősen a minimálbéres pozíciókban bekövetkezett növekedéstől. A Meló-Diák adatbázisa szerint a bruttó munkabérek átlagosan 10 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, ami az adókedvezményt figyelembe véve közel 30 százalékkal magasabb „kézhez kapott” jövedelmet jelent.
A diákmunka tehát idén jóval „kifizetődőbb vállalkozás”, mint tavaly volt. A Meló-Diák 2022-ben is több száz nyári munkalehetőséget kínál a diákoknak. Mindenkinek jut munka, de érdemes minél gyorsabban lecsapni a legjobb ajánlatokra
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– javasolta Kott Zoltán.

Súlyos betegség jelei mutatkozhatnak a magyar munkahelyeken: kemény árat fizet, aki nem törődik vele
Az ADHD-ról többet hallani az utóbbi időkben, de azt már kevesebben tudják, hogy a mostani felnőtt generációt is érinti ez a neuropszichiátriai rendellenesség.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Klímavédők: a szaúdiak még inkább rászoktatnák a fosszilis anyagokra a fejlődő világot
- Kenőpénzzel üldözte a rendőröket a férfi, hogy jóváhagyják a kérelmét
- Már NATO-szintre emelkedett egy magyar követelés Ukrajnával szemben
- Négy év az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének
- Horrorpékség - súlyos szabálytalanságokat talált a Nébih, gyomorforgató videót is közöltek
- Kórházban ápolják a kuvaiti emírt
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


