0 °C Budapest
Mother holding baby girl, consulting with a doctor over a video call on a digital tablet

Egyre többen használják ki ezt a GYED-trükköt: rengeteg pénz múlhat rajta

2021. november 25. 09:31 3 perc

A gyermekvállalást ösztönző támogatások közül az egyik a a GYED extra, amely azt támogatja, hogy a szülők minél előbb visszatérhessenek a munkaerőpiacra. A GYED azoknak jár, akik a gyerek születése előtti két évben minimum egy évet dolgoztak vagy nappali tagozaton tanultak, összege a korábbi fizetés 70 százaléka, de maximum a minimálbér kétszeresének 70 százaléka.

A GYED extra bevezetését követően a feltételek is lazultak idővel: nemcsak 12, hanem már a gyerek 6 hónapos kortól igénybe vehetővé vált, bevezették a testvér GYED-et is, vagyis hogy gyermekenként jár a GYED összege.  Ezzel is a kisgyerekes nők foglalkoztatottságának növelése volt a cél, ez ugyanis pozitív hatással van a gyermekvállalási kedvre a kisebb anyagi áldozat miatt. Viszont egyes esetekben éppen azt sikerült elérni az intézkedéssel, hogy az anyák nem mennek vissza dolgozni - írja a G7 cikke.

A GYED az apáknak is elérhető, így az anyák még könnyebben visszamehetnek dolgozni, az apák pedig jobban kivehetik a részüket a gyermeknevelésből. Csakhogy mivel a GYED-nek már nem feltétele, hogy a jogosult ne dolgozzon, sokan használták ki a helyzetet: a magasabb keresetű apa munkavégzés mellett igényelte a GYED-et, miközben a szülés és a CSED idejére a munkaerőpiacról kieső vagy eleve nem dolgozó anyák ugyanúgy otthon gondozzák a kisgyereket, gyerekeket. Az apa fizetése után járó GYED ugyanis sok esetben több, mint amit az anya megkereshetne.

Ez azért is éri meg jobban rövid távon, mert a férfi-női bérszakadék miatt egy hónapban így több tízezer forinttal több pénz kerülhet a családi kasszába. Hosszú távon viszont ennek az árát a nők fizethetik meg: a gyermeket GYED és fizetés nélkül otthon gondozó nőnek ezalatt egészség- és nyugdíjbiztosítása sincs, és szolgálati ideje sem keletkezik – kiszolgáltatottsága nem csökken, hanem nő. Kétségtelen, hogy a GYED-en lévők száma emelkedik, és a GYED extra népszerű, hiszen a GYED mellett dolgozók száma évről évre nő:

Míg általában a GYED-en lévők között 10 százalék körüli a férfiak aránya, a GYED mellett dolgozók között már több mint 40 százalék. Az apai GYED extrából következő kiszolgáltatottság elsősorban azoknak a kisgyerekes nőknek nehezíti a helyzetét, akik munkanélküliségtől sújtott településeken laknak, kevesebb munkalehetőség áll nyitva számukra, és korábban sem dolgoztak, vagy a korábbi munkahelyük nem akarja visszavenni őket. A NEAK adataiból kiolvasható a GYED-en lévő szülők nemi megoszlása járási szinten is, ez is alátámasztja, hogy sokan élnek ezzel a kiskapuval.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2019-ben a havi átlagos GYED-en lévők között a férfiak aránya az egész országban az edelényi, a mezőcsáti és
a záhonyi járásban volt a legmagasabb, megközelítve a 40 százalékot. A további 10 leginkább „emancipált“, tehát a legnagyobb apai GYED-arányt felmutató járás a putnoki, jászapáti, szikszói, hegyháti, kisvárdai, püspökladányi, cigándi, mezőkövesdi, ózdi és sátoraljaújhelyi. Ezekben a járásokban 27 és 33 százalék között van a GYED-en lévő férfiak aránya. Számos olyan hátrányos helyzetű országrész kistelepülésein tehát, ahol a GYED-en lévők bruttó átlagjövedelme alacsony, és ahol a nők munkaerőpiaci helyzete amúgy is rosszabb, kiszolgáltatottságuk pedig nagyobb, az apai GYED tovább ront a helyzeten.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18