18 °C Budapest
Burger in craft paper on the table. Close up.

Jó híreket kaptak a fiatalok a munkaerőpiacról: 1 hónappal hamarabb is elkezdhetnek dolgozni

2021. május 17. 16:35

Idén korábban indul be a diákmunka idény, így a vállalatoknak most kell lépniük ahhoz, hogy kisebb létszámú munkaerőt vagy akár nagyobb tömegeket tudjanak mozgósítani a nyári szabadságolás idejére. A diákmunkások számára a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten tudja felvenni a diákokat, míg a gyorséttermek továbbra is tartják kiemelt pozíciójukat.

A hogy a tavalyi évben is, most is elmaradnak a szóbeli érettségi vizsgák, így a frissen végzett diákok egy hónappal előbb kezdenek bele a nyárba, ezáltal a nyári munkavállalásba is. A fiatalok munkájára és lelkesedésére nem csak igény, hanem szükség is van különböző területeken - írja közleményében a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet.

Csak mértékkel

Habár a teraszok és a benti fogyasztás már éledezik, a pandémia és a kijárási korlátozások hatására a vendéglátóhelyek munkaközössége változásokon ment keresztül. A hosszú szünet következtében egyes esetekben főállású felszolgálók elbocsátására kényszerültek, akik közül időközben más területen helyezkedtek el, és koránt sem biztos, hogy feltétlenül tervezik a vendéglátóiparba való visszatérést.

„Még így is, hogy bizonyos szinten csökkent a vendéglátóipari egységekbe jelentkező szakemberek száma, nem a diákmunkások fogják feltölteni a pályát váltó felszolgálók helyét. Az éttermek esetében mindig szükség van egy szakképzett és tapasztalt magra, akik összességében látják át a feladatokat és a folyamatok működését. A diákok azonban kiválóan tudnak kisegítő pozícióban érvényesülni, ezzel kitöltve a hiányzó réseket. Ezzel együtt a gyorséttermekben is számos, esetenként nagyobb felelőséggel járó feladatban is kipróbálhatják magukat.” – magyarázza Virág Viktor, a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.

Azok a szektorok, ahová a diákmunkások érettségi után a leggyorsabban elhelyezkedhetnek:

  • gyorséttermek
  • nagy kávézóláncok
  • logisztikai szektor
  • gyártás szektor

Megkezdődött a pótlás

Az eddigi évektől eltérően idén már májusban berobbanhat a diákmunka szezon. A tapasztalat azt mutatja, hogy az egész évben meglévő igény általában júniusban csúcsosodik, ekkor veszik fel a legnagyobb diákmunkás tömegeket a vállalatok. Ugyan a nagy céges rendezvényekkel, családi napokkal, valamint a fesztiválokkal nem tudnak ebben az évben tervezni, de a szabadságoltatás lebonyolítását és az ideiglenesen kieső munkaerő hiányát pótolniuk kell. Ez kiemelten igaz a logisztikai, valamint a gyártó szektorban működő cégeknél, akik a korábbi években is rendszeresen foglalkoztattak diákmunkásokat ebben az időszakban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A diákmunkások foglalkoztatása már bevett gyakorlat a cégek körében, hiszen járulékmentes és csak az elvégzett munka után kötelesek fizetni. A költséghatékonyság mellett pedig időt is nyernek, hiszen a teljes toborzási, valamint adminisztrációs feladatok is áthárulnak a diákmunkát közvetítő félre. A vállalatoknak most azt kell szem előtt tartaniuk, hogy miként szeretnének nagy tömegeket mozgósítani, a későbbiekben pedig miként szándékoznak értékesíteni a diákévek alatt kialakult pozitív munkakapcsolatokat és kinevelni a következő generációt.

A gyorséttermek még mindig az élmezőnyben vannak

Az általános munkaerőpiaci helyzet meghatározza a nem tipikus foglalkoztatási formákat is, mint amilyen a diákmunka is. A gyorséttermek eddig is jelentős mértékben éltek ezzel a lehetőséggel, és a vírushelyzet ideje alatt felvirágzó házhoz rendelési kedvnek köszönhetően sikeresen tartotta a számát a gyorsétterméknél diákmunkát vállaló fiatalok foglalkoztatottsága. A pandémia elején tapasztalt lassú visszaesést a szektor még tavaly nyár elején ledolgozta, és mára már nem csak, hogy az eddigiekhez megszokott számokat hozza, de még növekszik is.

Ezáltal a gyorséttermi láncok továbbra is nagy felvevő piacot jelentenek a diákmunkások számára. A fiatalok számára ezek az állások nem csak pénzkereseti lehetőséget jelentenek, de elindítja őket a munkaszocializáció útján, segíti a felelősségvállalást, mindamellett, hogy kommunikációs, feladatmegoldó és más releváns készségeiket is fejleszti életük ezen szakaszában - írják a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem