Döntött az autógyár: meghagyják a home office-t a járvány után is

Döntött az autógyár: meghagyják a home office-t a járvány után is

2021. május 17. 16:02

A Porsche német autógyártó vállalat úgy döntött, lehetővé teszi a termelésben közvetlenül részt nem vevő dolgozóinak, hogy havi 12 napot a jövőben is otthonról dolgozhassanak - közölte a cég egyik szóvivője vasárnap Stuttgartban.

A legfontosabb, hogy munkatársaink motivációja magas legyen

- mondta Andreas Haffner, a személyzeti osztály vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilapnak. Hozzátette: az alkalmazottak ott dolgozhatnak, ahol akarnak, amíg az eredmények rendben vannak. Az, hogy a dolgozó saját otthonából, egy nyaralóból vagy egy kávézóból látja-e el feladatát, nem számít a cégnek - hangsúlyozta.

A lapjelentés szerint a Porsche technikai felszereléssel - például nagy monitorokkal - is ellátja irodai alkalmazottjait. A dolgozók érdekképviseletével május 1-jén létrejött megállapodás nem vonatkozik azokra, akik a termelősoron vagy a kantinokban dolgoznak. Június végéig még minden irodai alkalmazott otthonról dolgozik a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedések jegyében.

A Porsche azt tervezi, hogy ötödével csökkenti irodai helyiségeinek alapterületét. 2025-re az irodai dolgozók már csak 60 százaléka rendelkezne asztallal a cégnél, ehhez jönnek még az ideiglenes munkaállomások. A megállapodás csak a mintegy 22 ezer alkalmazottal rendelkező anyavállalatra vonatkozik, de a leányvállalatoknál is folyik az egyeztetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29