10 °C Budapest

Neked van B-terved? Munkanélküliek megsegítésére indult el ez a mozgalom

2020. március 25. 18:01

Egy hét alatt 6600 munkakereső és csaknem 150 vállalat csatlakozott ahhoz a társadalmi célú kezdeményezéshez, amelyet az egyik hazai rendezvényszervező ügynökség indított el március közepén. A "B" terv nevű mozgalom azoknak a munka nélkül maradt, de dolgozni akaró embereknek szeretne segíteni, akik a kialakult járványügyi helyzet hatására veszítették el napi megélhetésüket. A kezdeményezést a vírus első gazdasági hatásait érzékelve a saját környezetükben tapasztalt munkanélküliség enyhítésére indították el a szervezők, néhány nap alatt azonban országos méretűvé nőtte ki magát a mozgalom.

A koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzetben rengetegen veszítették el állásukat az elmúlt két hétben a rendezvény, konferencia, vendéglátás, szórakoztatás és turisztikai szektorban. Vannak azonban olyan iparágak, amelyek munkájára épp a jelenlegi körülmények között van égetően nagy szüksége az országnak, kapacitásaik azonban végesek. Így - ha csak átmenetileg is, de - munkaerő hiányban szenvednek. Ezt felismerve indította el kezdeményezését a Friends Club Hungary csapata a hirtelen munka nélkül maradt értékes munkaerő azonnali megsegítésére és azon szektorok támogatására, ahol most kiemelten nagy szükség van új munkavállalókra.

A kezdeményezés keretében az álláskeresők és a munkaadók egy frissen létrehozott oldalon keresztül tudják jelentkezésüket feltölteni. Ezáltal pedig a munkaerő-túlkínálatot elvezetik oda, ahol éppen nagy szükség van új munkavállalók belépésére. A mozgalom március 17-én indult és egy hét alatt 6600 munkára jelentkező regisztrált a felületen, illetve 150 munkaadó cég csaknem 4000 munkalehetőséggel jelentkezett be az oldalra, a számuk pedig folyamatosan nő.

Munkanélküliekkel pótolhatják a hiányt a létfontosságú ágazatokban

Természetesen fontos, hogy lehetőségeihez mérten mindenki maradjon otthon, azonban a létfenntartáshoz szükség van arra, hogy legalább az egyik családtag aktív kereső legyen. Sok esetben csak olyan állások jöhetnek szóba, amelyeket nem lehet otthonról elvégezni, azonban az ország működése szempontjából el kell látni ezeket a feladatokat is. A mozgalmunk keretében azoknak a nagyvállalatoknak, intézményeknek, szervezeteknek a jelentkezését várjuk, ahol azonnali munkaerőre van szükség

- mondta el Sallai György a Friends Club Hungary ügyvezetője, aki hozzátette, hogy bíznak abban, hogy más gazdasági ágazatok mellett a turisztikai-és szórakoztatóipar is pár hónapon belül új erőre kaphat, és így a most átmenetileg pályát váltó munkavállalók is visszatérhetnek eredeti tevékenységeikhez. Addig viszont épp azt a hiányt tudják pótolni, ami a nélkülözhetetlen területeken a vírus miatt keletkezett.

Aktív kapcsolattartás és tájékoztatás a lehetőségekről

Nemcsak állást kínáló intézmények, de technikai szolgáltatók is a kezdeményezés mellé álltak az elmúlt napokban. A belső kommunikációt támogató magyar startup, a Blue Colibri segít a mozgalomnak gyorsan és hatékonyan kapcsolatot tartani a jelentkezőkkel mobiltelefonon és desktopokon egyaránt. Ennek köszönhetően a szervezők abban is tudnak segíteni a közösségnek, hogy napi szinten tájékoztassák őket a lehetőségekről, informálják őket a kialakult helyzetről. Segítségre jelentkezett a vendeglista.hu csapata is, akik az általuk működtetett regisztrációs rendszert ajánlották fel a projekt számára ellenérték nélkül.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Folyamatosan várják az új munkalehetőségeket

A cél az, hogy a következő napokban, hetekben még több vállalat megismerje a "B" terv kezdeményezés felületét, ennek köszönhetően pedig még többen eljuttassák nyitott pozícióikat a szervezőknek, akik bíznak abban, hogy az általuk létrehozott felület segít átvészelni a turisztikai és szórakoztató iparágban dolgozók következő hónapjait.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem