Nem lesz kit riasztani vészhelyzetben: hiába várják a megoldást a tűzoltők

2019. december 18. 08:28 1 perc

Legalább 20, de sok helyen 30 százalékos hiány van a helyszínre vonuló tűzoltókból, és ha ebben nem mutatkozik javulás, az állomány létszáma a kritikus szint alá csökkenhet. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, Salamon Lajos úgy véli, a statisztikák elfedik a létszámgondok nagyságát.

A szakszervezet vezetője elmondta, hogy egy ideje majdnem minden esetet a legalacsonyabb riasztási fokozatban kezelnek, ahová elég egy vagy két kocsit küldeni néhány fős személyzettel - írja a Népszava. Így nem derül ki, milyen sokan hiányoznak, de

az oltás sokszor kétszer annyi ideig tart, mint normális esetben.

A belügyi tárca egyelőre nem lépett semmit az ügyben, bár vélhetően három béremelési változaton is dolgoznak a minisztériumban. Még júniusban Pintér Sándor belügyminiszter jelentős januári tűzoltó béremelést jelentett be, viszont a részletek nem kerültek egyeztetésre a szakszervezetekkel, már május óta semmilyen tárgyalási lehetőséget nem kínáltak a dolgozók képviselőinek.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete az előző és most lejáró megállapodáshoz hasonlóan öt évre elosztott 50 százalékos, ezen belül jövőre 30 százalékos béremelésről tárgyalna a kormánnyal, mert úgy látják, e nélkül a jelenleginél is kevesebben lépnek be a toborzások nyomán az állományba, lassan nem lehet kiadni a szabadságokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?