A hazai piac elérte azt a kritikus bérplafont, amelyen túl a nemzetközi anyacégek egyszerűen nem hajlandók többet költeni Magyarországon.
A 3 év alatti gyermekek több mint 80 százalékának nincs hely a magyar bölcsődékben. Az utóbbi időben látványos népességnövekedésen átesett Sopronban például szó szerint harcolni kell a helyekért - olvasható a beszámoló Népszava Visszhang mellékletében.
"Ha a gyermekem nem kerül be a várólistáról az állami bölcsődébe, minden hónapban 50 ezer forint marad a fizetésemből, miután kifizettem a havi 70 ezer forintos magánbölcsődét" - panaszkodott egy soproni édesanya, aki a többséggel ellentétben nem a szomszédos Ausztriában dolgozik.
A 120 ezres városban összesen 347 gyermek számára van bölcsődei férőhely. Az elmúlt években több soproni édesanya is azért veszítette el a munkáját, mert nem tudta megoldani gyermeke elhelyezését. Aki teheti, a nagyszülők segítségét veszi igénybe, hogy legalább részmunkaidőben vissza tudjon menni dolgozni.
A nyugat-magyarországi példa, a város speciális helyzete miatt ugyan kirívó, de egyáltalán nem egyedi. Ma az ország 3200 települése közül csak 629-ben van bölcsőde. Az állami támogatás pozitív változásai ellenére az önkormányzatoknak még mindig mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha bölcsődét akarnak üzemeltetni. A legnagyobb hiány a bölcsődei férőhelyekből Észak-Magyarországon, Dél- és Közép-Magyarországon van, valamint a fejlettebb településeken, ahol van bőven munkalehetőség.
Persze az is előfordul, hogy az önkormányzatban megvan a szándék, ám nem tudják feltölteni a helyeket, mégis az Eurostat adatai szerint hazánkban 88 ezer ember nem tud dolgozni a bölcsődei helyhiány miatt - számol be a lap.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







