11 °C Budapest

Szomorú: a magyar fiatalok több mint fele nem érzi, hogy megbecsülnék őket

2018. szeptember 17. 18:30 2 perc

A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet - derült ki egy friss kutatásból. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre, ez rekordmagas arányt jelent a felmérés több mint ötéves történetében. Bár kétharmaduk stabilnak tartja, 53 százalékuk pedig még szereti is a munkáját, kisebbségben vannak, akik megbecsültnek is érzik magukat a munkahelyükön.

A fiatalok többségének van munkája: a 19-29 éves korosztály 52 százaléka főállásból, 25 százaléka pedig mellékállásból származó jövedelemmel rendelkezik. 32 százalékuk azonban kap anyagi támogatást a családjától is - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta.

Jöhet a fizetésemelés

A fiatal aktív dolgozók mindössze 11 százaléka tartja bizonytalannak a pozícióját, kétharmaduk - azaz 67 százalék - stabilnak érzi az állását. A válaszadók 53 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor mindössze 37 százalékuk véli úgy, hogy meg is becsülik a munkahelyén. Ráadásul az optimisták aránya 2017 harmadik negyedéve óta folyamatosan csökken.

A dolgozó fiatalok vegyesen látják a jövőbeli fizetésüket: a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka számít kisebb mértékű emelésre, ami rekord az ifjúsági index több mint ötéves történetében. Egy komolyabb emelést a fiatalok 22 százaléka tart elképzelhetőnek, így tehát összesen 74 százalékuk számol kisebb-nagyobb emeléssel. Ezt alátámasztják a statisztikai adatok is, hiszen évek óta jelentősen növekednek az átlagfizetések: a KSH adatai szerint 2018 első hat hónapjában a nettó átlagfizetés 216 ezer forint volt, ami 11,9 százalékos növekedést jelent éves szinten.

A nők harmada nem költ a szórakozásra

A kutatásból az is kiderül, hogyan jönnek ki a fiatalok a büdzséjükből. A mindennapos kiadások közül a 19-29 évesek 55 százaléka könnyen ki tudja fizetni a szükséges élelmiszereket, mindössze 6 százalékuk mondta, hogy ez csak nagyon nehezen megy, sőt, néha nincs is rá elég pénze.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jóval kevesebbeknek megy már könnyen a lakhatási költség, a szórakozásra és a ruházkodásra szánt összeg előteremtése: a fiatalok mindössze 28-30 százaléka érzi úgy, hogy ezekre könnyedén elő tudja teremteni a pénzt. Jelentős különbségek vannak a nemek között a szórakozásra szánt összegben is: a nők 31 százaléka mondta, hogy nem költ szórakozásra, míg a férfiaknak mindössze a 14 százaléka spórolja meg ezt a kiadást.

A műszaki cikkek vásárlása a legnehezebben fizethető költség a fiatalok beszámolója szerint. Az autó fenntartása, a közlekedési költségek és a gyerekkel kapcsolatos kiadások azok, amelyek a legtöbb fiatalt nem érintik: 61 és 72 százalékuk nem költ erre.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?