13 °C Budapest

Hogy lesz ebből családalapítás? Így látják a fiatalok az elmúlt év változásait

2018. augusztus 22. 16:30

A fiatalok markánsan eltérően látják a családalapítási helyzetüket: az érintettek mindössze negyede számolt be kedvező változásról az elmúlt egy évben, 37 százaléka szerint pedig rosszabbak lettek a körülmények - derül ki egy friss banki felmérésből. 53 százalékuk még együtt él a szüleivel, ez főleg a 19-25 éves korosztályra és a kisvárosokban élőkre jellemző. Mindössze 42 százalék érzi úgy, hogy elég ideje jut a családjára.

A huszonéves korosztályban alacsonynak mondható a házasodási kedv: a 19-25 éveseknek mindössze 5 százaléka, a 26-29 éveseknek pedig a 31 százaléka él házasságban. A fiatal nők több mint fele, 59 százaléka él párkapcsolatban, a férfiaknak csak a 46 százaléka mondta ezt - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amelyről a bank közleményben tájékoztatott.

A 19-29 éves korosztályban markánsan eltérő vélemények születtek a családalapítási körülmények megítélésében, azaz három jól elkülöníthető táborba sorolhatóak a fiatalok. Az érintettek mindössze negyede - 25 százaléka - szerint változott kedvezően a családalapítási helyzet az elmúlt egy évben, míg a fiatalok 37 százaléka szerint rosszabbak lettek a körülmények. Közel ugyanennyien (38 százalék) gondolják úgy, hogy nem igazán volt változás az elmúlt egy évben a családalapítás körülményeit illetően.

A fiatalok ugyanakkor a jövőt pozitívabban látják: 34 százalékuk szerint a következő egy évben javulni fog a helyzet ebből a szempontból. Bár a negatívan gondolkodók aránya soha nem volt még ennyire alacsony, mint jelenleg, 20 százalékuk még mindig úgy érzi, hogy rosszabbak lesznek a körülmények jövőre. A diákok körében jóval nagyobb a pesszimisták aránya, 32 százalékuk számít kedvezőtlenebb helyzetre.

A fiatalok több mint fele, 53 százaléka él még együtt a szüleivel, és ez főleg a 19-25 éves korosztályra, valamint a kisvárosokban élőkre jellemző. A diákok döntő többsége szintén nem hagyta még el a családi fészket: 78 százalékuk él a szülőkkel, míg az aktív keresők közel fele, 43 százalék élvezi a szülői ház kényelmét. A kutatásból az is kiderül, hogy a szülőkkel való kapcsolatot általában pozitívan értékelik a megkérdezettek, a fiatalok több mint fele kifejezetten jónak vagy jónak találja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagyon sok fiatal találta kevésnek azonban a családra fordítható időt. A megkérdezettek mindössze 42 százaléka tud elegendő időt tölteni a családjával, ez az eredmény az utóbbi 2 év legrosszabb értéke. A kisvárosban élők közül viszont az átlagnál többen tudnak elegendőt időt tölteni a családjukkal.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 16. 05:57