Ez a magyar álom: közelít az ezreshez a kétkezi munkások órabére

MTI
2017. július 24. 17:30

A második negyedévben újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki egy közel 7 ezer béradatot feldolgozó elemzésből.

A betanított munkát végzőknél 23 százalékos, míg a szakmunkásoknál 12 százalékos volt a növekedés az előző év második negyedévéhez képest. A fizikai dolgozók körében egy év alatt 759-ről 887 forintra emelkedett az átlagos órabér. Ezen belül a szakmunkások átlagbére 814-ről 912 forintra nőtt, míg a betanított munkát végző dolgozók tavaly első negyedévi 709 forintos átlagbére 867 forintra emelkedett. A régiók alapján jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön 740-780 forint közötti átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 900, míg Közép-Magyarországon 950 forint körül alakul - írja közleményében a Trendwalker.

A fizikai dolgozók órabéreinek növekedését elsősorban a munkaerőhiány ösztönzi 

- ismertette a felmérésben Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, ezt jól mutatja, hogy a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban jóval nagyobb az éves növekedési ráta. Miközben a Dél-Dunántúlon gyakorlatilag nem változott az órabérek átlagos szintje, Közép-Magyarországon, illetve a Nyugat-Dunántúlon az emelkedés mértéke elérte a 30 százalékot.

Mi újság a gazdagoknál?

A BDO Magyarország több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 második negyedévéhez képest átlagosan 3,2 százalék volt. Az év elejéhez képest bekövetkezett emelkedés mértéke pedig 0,9 százalék alatt maradt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere elmondta: a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelései továbbra az infláció követésén alapulnak. Ennek jelentős hatása van a fluktuációra is, az érintett körben a kilépések aránya egy év alatt 12 százalékról 17 százalékra nőtt. A munkahelyet váltók a tapasztalatok alapján jelentős, akár 20-30 százalékot is meghaladó béremelést tudnak elérni új munkakörük betöltése során - tette hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A BDO a felmérés során vizsgálta a középvezetők bérszerkezetének változását is. Az adatokból kitűnik, hogy a kiegészítő bérelemek aránya nem csupán a jelentős minimálbér-emelés során közvetlenül érintett, alacsonyabb besorolású munkavállalók esetében csökkent, hanem a középvezetők szintjén is visszaszorulóban van. Míg 2016 első felében a kiegészítő bérelemek - például a bónusz, a jutalom, a bérpótlékok - ebben a körben a teljes fizetésnek átlagosan 14 százalékát tették ki, az idén ez a mérték 10 százalékra esett vissza.

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. a hazai munkaerőpiac meghatározó szereplője: a munkaerő-kölcsönzés területén a második, míg a munkaerő-közvetítés területén a harmadik legnagyobb szolgáltató, a BDO Magyarország pedig a legnagyobb magyar tulajdonban lévő könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat. A cég tagja a világ 158 országában jelen lévő BDO International hálózatnak, amely globális szinten az ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és tanácsadó csoport.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?