A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években jelentős változások mentek végbe.
Az emberi kreativitás határtalanságát az alábbi toplista több pontja is megerősíti. Néhányan ugyanis a pénzszerzésnek ritka furcsa módját választották.
A világon sokaknak van problémája a 8-tól 5-ig tartó munkaidővel, és a hagyományos értelembe vett munkával is. Vannak, akik extra keresetre akarnak szert tenni, és olyanok is, akik főállásnak választanak bizar munkákat. Íme a furcsa munkák toplistája.
1. Eladják a szüzességüket
Míg a legtöbb ember azt szeretné, hogy az első alkalom különleges legyen, addig mások első szexuális élményüket készek árverésbe bocsátani. Már a 90-es évek végétől sok lány használta arra az internetet, hogy nagy összegekért adják el szüzességüket. Az egyik legdrágább szüzességi aukció 2014 márciusában történt, amikor egy 27 éves amerikai gyógyszerészhallgató, Elizabeth Raine 801 ezer dollárt kapott ártatlanságáért. Végül úgy döntött, hogy eláll az üzlettől.
2. Metró oshiya
Nagyobb városokban szinte lehetetlen üres ülőhelyet találni a metrón. De Tokióban a metrók zsúfoltsága óriási gondot okoz csúcsforgalom idején, így a város kénytelen volt emberek felvenni a probléma megoldására. Úgy hívják őket, hogy Oshiya. Az egyetlen feladatuk, hogy úgy tömködjék be az embereket a metró kocsikba, hogy minél többen beférjenek. Ezt szó szerint kell érteni: benyomkodják és lökdösik az embereket, amikor helyszűke miatt ők már maguktól nem tudnak felszállni, és végül rájuk húzzák az ajtókat.
3. Hivatásos alvó
A hivatásos alvókra joggal mondhatjuk, hogy álommelójuk van. Itt nem probléma, ha fáradtan érkezel a munkába, és azt sem sokan mondhatják el magukról, hogy alvással keresnek pénzt. Ezt a tevékenységet úgy kell elképzelni, hogy nagy gyártók egy rakás pénzt fizetnek a hivatásos alvóknak, hogy teszteljék matracaikat, mielőtt piacra dobják azokat. "Munka közben" pedig figyelik az alvók pulzusszámát, hogy még pontosabban tudják meghatározni, milyen kényelmes a matrac. Az ébredést egy rövid kérdőív követ a matrac minőségéről, hogy mennyire volt pihentető az alvás, mennyire elégedett az új termékkel. Majd megkapják a fizetésüket.
4. Eladják a hajukat
Sok szegénységben élő ember hajlandó eladni a haját, hogy ki tudják fizetni a számlájukat. Ez olyan országokban elterjed, mint India, vagy Oroszország. Az emberek hosszúra növesztik a hajukat, majd eladják, amit végül hajhosszabbításhoz használnak majd az iparban. Egy 18 hüvelyk (45,72 centiméter) hosszú festetlen, érintetlen haj 300 dollárért is (jelen árfolyamon számolva 82 500 forintért) eladható.
5. Ölelés pénzért
Nehéz nem emberiségünk hanyatlásának tekinteni, hogy vannak olyan nagy városok a világon, ahol azért fizetnek az emberek, hogy valaki ölelgesse őket. Például Los Angelesben, Tokióban, vagy Londonban. És igen, ez a munkakör tényleg csak ölelést takar, és a legkeresettebb ölelgetők naponta akár 300 dollárt is megkeresnek, ami jelen árfolyamon számolva 82 500 forintnak felel meg.
6. Vannak, akik eladják az egész életüket
2008-ban Mike Merrill úgy döntött, hogy piacra dobja az életét, mégpedig úgy, hogy 100 ezer részvényre osztotta magát, és minden részvényt 1 dollárért adott. A barátai, kollégái és vadidegenek elkezdték vásárolni ezeket a részvényeket, és idővel elkezdték szabályozni az egész életét. Amikor Mike eldöntötte, hogy összeköltözik az akkori barátnőjével, a részvényesek felháborodtak, és követelték, hogy a férfi minden jövőbeni döntését szavazzák meg, és minden részvényes hagyja jóvá. Olyan döntésekbe is be kell vonni a befektetőket, mint vazektómia, hajszínének megváltoztatása, vagy ha új autót szeretne venni, vagy szakítani a barátnőjével, mindenről a részvényesek döntenek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
7. Eladják a földet
Egy ír férfi, Pat Burke fejéből pattant ki az a zseniális ötlet, hogy eladja a földet. Nem, jelen esetben nem telek eladásról van szó, hanem zacskózott ír földről (úgy kell elképzelni, mint a virágföldet, amit a virágboltokban árulnak). De ami igazán nagyszerű ebbe a dologban, az a marketing volt: ír földet árult azoknak az ír kivándorlóknak, akik az államon kívül élnek, és szeretnének maguknak egy darabot az otthonukból, bármerre is mennek. Ezt a földet lehet használni temetésekhez is, hogy a sír tetejét meghintsék vele, tisztelegve az elhunyt hazája előtt. Egy zacskó föld ára 11 dollár. Pat egyike azoknak az embereknek, aki furcsa üzleti ötletből sok millió dolláros céget épített.
8. Evés
Az elhízás a világ számos országában hatalmas problémát jelent, de néhány ember esetében nagy bevételt jelent a túlsúlyuk. Donna Simpson álma az, hogy a legnehezebb nő legyen a világon. Létrehozott egy online fétis közösséget, ahol az emberek havi 19 dollárt fizetnek azért, hogy nézzék, ahogy Donna eszik. Az összes pénzt, amit a weboldallal keres, azt arra fordítja Donna, hogy fedezze a havi 1400 dolláros (385 ezer forint) élelmiszervásárlását.
9. Profi gyászoló
A temetés megszervezése a legtöbb ember életében egy nagyon stresszes időszak. Az Egyesült Királyságban és Afrikában is elég nagy üzlet, hogy hivatalos gyászolókat fogadnak fel egy-egy temetésre. A hivatalos gyászolók szomorkodnak és sírnak is a temetéseken. Magyarországon is sokáig voltak sirató asszonyok, de ők többnyire a közösség tagjai voltak, és ismerték az elhunyt embert, vagy volt valamilyen (akár egy egyház közösség) személyes érintettségük.
10. Sugar Daddy, Sugar Mama
Sok dolgozó nőnek és férfinek az egész élete az irodában zajlik, ami nagyon unalmas. Egy kis izgalomért sokak szinte bármennyit hajlandók fizetni, és erre épül az egész sugar daddy és sugar mama üzlet. Az egyik sugar baby, Jeanemarie Almulla élvezi ezt az extravagáns életstílust, a drága luxus éttermektől az egzotikus utazásokig, mindent, és minden hónapban kőkemény pénzek érkeznek a bankszámlájára. Annyira viszont nem egyszerű ez a "munka", Jeanemarie elmondása szerint számos sugar daddy minden szeszélyét ki kell elégítenie.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.