10 °C Budapest

Börtönhelyzet 2017: kártérítést kapnak a magyar bűnözők

2017. január 20. 09:03 1 perc

Az év eleje óta 115 fogvatartott kérelmezett "előzetes kártérítést" az államtól azért, mert elhelyezési körülményei nem felelnek meg az alapvető előírásoknak - írja a Népszava.

A január 1-jén hatályba lépett jogszabály értelmében havonta átlagosan 40 ezer forintot - naponta 1200-1600 forintot - kaphatnak a fogvatartottak, miután várható, hogy emiatt az államot jóvátételre kötelezné a strasbourgi bíróság.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben ítélt úgy, hogy a zsúfolt börtönviszonyok kimerítik az embertelen bánásmód fogalmát, miután mintegy másfélszer annyi ember tölti a szabadságvesztését, mint amennyi hely a magyar börtönökben van. Hat rabnak 26 millió forintot ítéltek meg úgy, hogy további 450 hasonló ügy volt folyamatban. Az állam időközben jelentősen enyhített a börtönök zsúfoltságán.

Ennek menete, hogy a panaszosnak levelet kell írnia az intézet parancsnokához, akinek 15 napon belül kell döntenie. Ha nem javulnak a körülmények, vagy nem sikerül a rabot áthelyezni egy komfortosabb intézetbe, a rab egy újabb levélben kérheti a pénzt a büntetés-végrehajtási bírón keresztül. Ezzel viszont lemond minden további kártérítési igényéről.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?