7 °C Budapest

Még nem épülnek a börtönök, de máris túljelentkezés van

Pénzcentrum
2016. október 5. 09:30 1 perc

Eddig csaknem 3000 önéletrajz érkezett a büntetés-végrehajtási szervezethez és 2500-an már a jelentkezési lapot is kitöltötték azok közül, akik az országban jövőben felépülő börtönökben szeretnének dolgozni. A felvételi eljárások a héten kezdődtek - írja a Magyar Idők.

Először a jelentkezők fizikai, majd pszichikai, utána pedig egészségügyi alkalmasságát vizsgálják, utoljára pedig azt ellenőrzik, hogy az életvitelük kifogástalan-e. Ha valakit felvesznek, akkor egy 27 hetes szakmai képzésen kell részt vennie. Az iskola idején már teljes fizetést, térítésmentes szállást, kedvezményes étkezési lehetőséget és utazási költségtérítést biztosítanak a jelentkezőknek, akik természetesen nem csak börtönőrök lehetnek.

Az új munkaerőre azért van szükség, mert a kormány úgy döntött, hogy 2016-2019 között kilenc településen - Bátonyterenye, Békés, Csenger, Heves, Kemecse, Komádi, Komló, Kunmadaras, Ózd - épít új börtönöket, többek között a jelenlegi zsúfoltság enyhítése érdekében. A helyszínek kiválasztásánál a kriminalisztikai statisztikák mellett a munkanélküliségi adatokat is figyelembe vették. Az új beruházásokkal összesen 6000 férőhellyel bővül a börtönök kapacitása, várhatóan 100 százalék alá csökkentve az átlagtelítettséget.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?