8 °C Budapest

Tényleg csökkent a munkanélküliség Magyarországon?

2016. május 25. 19:00 2 perc

Valóban nőtt a foglalkoztatottság és jelentősen csökkent a munkanélküliség? A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta milyen valóság húzódik meg a kedvezőnek látszó statisztikák mögött.

A hivatalos statisztika szerint a foglalkoztatottak száma 2004-ről 2015-re 8 százalékkal nőtt, azonban ez több torzító tényezőt is tartalmaz. Csak részlegesen számol a külföldön dolgozókkal ezzel szemben teljes egészében a közmunkával (miközben a közmunkások kb. 10 százaléka tud piaci munkahelyhez jutni).

A külföldön dolgozó magyar állampolgárok két szempontból is javíthatják a hazai statisztikát. Ha korábban munkanélküliek voltak, akkor külföldre menve csökkentik a hazai munkanélküliségi rátát, és legalább 1 évig növelik a foglalkoztatási mutatót. Ha korábban foglalkoztatottak voltak, akkor a munkahelyük felszabadult a külföldre távozással, amely helyre újabb munkavállalót felvéve szintén csökkenhet a munkanélküliek száma.

Tovább árnyalja a képet, hogy miközben a közszférában már a válság előtti szintet meghaladja a foglalkoztatás, addig a versenyszférában még nem érte el azt. Ha a közfoglalkoztatásból csak azokat vesszük figyelembe, akik később piaci munkahelyen tudtak elhelyezkedni, úgy "csak" 4 százalékkal nőtt volna a foglalkoztatottak száma 10 év alatt. Abban az esetben, ha a külföldön dolgozókat is kivesszük a statisztikából, úgy még szerényebb, 1 százalékos növekedés adódik.


Vizsgáljuk meg a probléma másik oldalát, a munkanélküliek számának alakulását. Sok múlik azon, milyen adatokat, milyen technikával használunk fel. Szépen kirajzolódik a hivatalos adatokból, hogy a munkanélküliség 2010 után kb. 300 ezer főre (részben a fiatalok és az 55 évnél idősebbek foglalkoztatása érdekében nyújtott adókedvezmények miatt) csökkent. Ha a közfoglalkoztatottakat is munkanélkülieknek tekintjük, úgy a munkanélküliség 2004-hez képest közel duplájára nő, 483 ezer főre. A KSH szerint külföldön dolgozó magyarokat is levonva újabb 110 ezerrel (594 ezerre) nő a munkanélküliek száma. Az NKI adatait felhasználva a munkanélküliek száma már 919 ezerre nőne. Persze ezek már ugyanolyan szélsőséges, egyoldalú számítások, mint a hivatalos statisztikáé.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Talán nem állunk messze az igazságtól, ha a foglalkoztatással és a munkanélküliséggel kapcsolatos összes szélsőséggel szemben próbálnánk a valósághoz közelebb álló eredményhez jutni: a valós foglalkoztatás valahol a 2008-as szint környékén lehet, a versenyszférában inkább alatta; a munkanélküliség pedig még érdemben meghaladja azt.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 07:02