Ezen a héten is összegyűjtöttük a Pénzcentrum legolvasottabb cikkeit a héten.
Egy friss felmérés szerint a gyermekes fiatal felnőttek kicsit több, mint negyede tudja csak időben befizetni a számláit, döntő többsége szerint a gazdaság helyzete romlik, 40 százalékuk pedig elgondolkodott már azon, hogy külföldre költözzön.
Az 1980-1995 között született Y generáció tagjainak 64 százalékával fordult már elő, hogy késve törleszti a számláit - ezt derült ki az Intrum Justitia követeléskezelő cég felméréséből. Az arány még rosszabb azoknál a fiataloknál, akiknek már gyerekei vannak, náluk 71 százaléknál volt olyan, hogy megcsúsztak a számlákkal.
A megkérdezettek 98 százaléka tudta is, hogy nem fizettek ki valamit időben, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ha inkább 3-4 számlával csúsznak az emberek, nem csak eggyel.
Az, hogy ki hogy törleszti a számláit, függ sok társadalmi jellemzőtől, például attól, hogy ki mennyire iskolázott. A felsőfokú végzettségűek 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem fordult elő vele késve fizetés, addig a felsőfokúnál alacsonyabb végzettségűek csupán 26 százaléka nyilatkozott hasonlóan. Tegyük hozzá, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy aki kevésbé iskolázott, az jobban elfelejti a számlákat, azt is jelentheti, hogy a kevésbé iskolázottak rosszabb állásokat és kevesebb fizetést kapnak, ezért nagyobb problémát jelent mindent időben törleszteni, bár ezt az Intrum Justitia nem vizsgálta.
A megtakarításoknál is nagy a különbség: a felsőfokú végzettségű fiatalok 59 százaléka tesz félre havonta, míg az ennél alacsonyabb végzettségűeknek 41 százaléka tud megtakarítani.
Valamilyen oknál fogva - lehet, hogy azért, hogy felmérjék, hányan menekülnének az adósságaik elől - a követeléskezelő cég azt is megkérdezte, hogy elhagynák-e a megkérdezettek az országot, vagy nem, és kiderült, hogy
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
az előbbiek 41, utóbbiak 45 százalékának jutott már eszébe, hogy külföldre költözzön.
A magyar gazdaság helyzetéről is siralmas véleménye van a magyar fiataloknak: A fiatal felnőttek 65 százaléka szerint a gazdasági helyzet romlott Magyarországon. az Y generáció 7 százaléka gondolja úgy, hogy javult a gazdasági helyzet (míg a teljes lakosságban 8 százalék az arány). A gyermekesek 11%-a szerint javul a gazdasági helyzet, míg a gyermektelenek csupán 6%-a gondolja így.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







