Az új szóvivő 2018-ban, az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz.
Az utóbbi években látványosan, a felére csökkent a hatóság elé került uzsoraügyek száma Magyarországon, ami jelzi, hogy a korábbi jogszabály-módosítások elérték céljukat - nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Magyar Időknek.
A lap szerdai számában megjelent cikkben az államtitkár hozzátette: ma már törvény szól arról, hogy harminc százaléknál nagyobb kamat nem szabható ki semmilyen megállapodásban, emellett a kétes hitelezőket egyre hatékonyabban sikerül leleplezni.
Egy 2011-es jogszabályváltozás nyomán börtönbüntetésre számíthat, aki mások szorult helyzetét kihasználva köt ki a megállapodásban aránytalanul nagy kamatot vagy más ellenszolgáltatást, és emiatt az adós nélkülözésre kényszerülhet. A szigorú paragrafusok bevezetését követő években a korábbiaknál sokkal többen kerültek rács mögé - mutatott rá az államtitkár, aki szerint a lebukás valós lehetősége sokakat elrettenthetett, így az elfogott uzsorások egy részének helyét nem vették át mások.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a napilapot arról tájékoztatta, hogy 2013-ban 320 uzsoraügyet regisztráltak, ehhez képest tavaly 125-re csökkent az ilyen esetek száma - írták.
A rendőrségi adatokból az is kiderült, hogy az elkövetői kör jellemzően családokon belül szerveződik, és az ügyek szereplőinek nagyjából kétharmada nem jutott túl az általános iskolán.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







