13 °C Budapest

Nagyon fontos levelet hoz a postás, mindenképp nyisd ki!

2015. január 20. 06:03

Ezekben a napokban kell megérkeznie az adócsomagunknak, benne számos fontos dokumentummal. Az egyiken például arról nyilatkozhatunk, hogy az egyszerűsített adóbevallást választjuk. Érdemes megjegyezni, hogy a határidőnk erre február 16.

A napokban érkeznek az adóbevalláshoz szükséges dokumentumok. A csomagban megtaláljuk többek között azt a nyomtatványt is, amelyen nyilatkozhatunk arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a bevallásunkat. Erre a nyilatkozattételre február 16-ig van lehetőségünk.

Aki nem kért munkáltatói adómegállapítást, vagy a munkáltató nem vállalta el, választhatja ezt a lehetőséget is. A határidő betartása azért nagyon fontos, mert ha valaki kicsúszik az időből, nem adózhat így, kérvényezésnek, fellebbezésnek helye nincs.

A nyilatkozat - amelyhez semmilyen bizonylatot, igazolást nem kell mellékelni - elküldhető postán, leadható személyesen az ügyfélszolgálatokon vagy elektronikusan továbbítható az ügyfélkapun keresztül - február 16-ig.

Le kell viszont írnunk az adóhatóság nyilvántartásában nem szereplő adatainkat, egyéb körülményeket. Például ha valamilyen adókedvezményben részesülünk, annak érvényesítéséhez elengedhetetlenek ezek az adatok.

Az egyszerűsített adóbevallással elvileg sok időt és energiát megspórolhatunk, ezért ha megvan a boríték, érdemes mielőbb figyelmesen átrágni magunkat az összes papíron, elolvasni a részleteket, és még időben visszaküldeni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A most kapott borítékban lesz tehát ez a dokumentum, emellett itt találhatjuk az egy százalékos papírt is (ha valakinek az EGYSZA lap hiányzik, ne ijedjen meg, ez azért fordulhat elő, mert korábban elektronikusan töltötte ki a bevallást), amin nyilatkoznunk kell majd, melyik egyházi, illetve civil szervezetnek utalhatjuk el adónk 1+1 százalékát. A NAV honlapján már most megtalálhatóak azok a szervezetek technikai számmal együtt, melyeknek majd adhatjuk a pénzt, illetve azok, amelyek tiltólistásak.

Arról se feledkezzünk meg, hogy január 31-ig meg kell kapnunk a munkáltatónktól az előző évi jövedelemről szóló igazolást. E nélkül nem fogjuk elkészíteni a bevallásunkat, úgyhogy mindenképp reklamáljunk, a hiányzó papír miatt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm