7 °C Budapest

Kiderült, mennyi pénzért ment át Szabó Zsófi az RTL-hez

Pénzcentrum
2014. szeptember 5. 15:03 1 perc

Jobban jár az RTL Klubbal Szabó Zsófi: a színésznő a TV2-től a konkurenciához igazol, ezzel pedig nem csupán karrierje szempontjából nyílnak számára új lehetőségek is, hanem jóval több pénz is ütheti a markát.

A Blikk megtudta, hogy míg Zsófi a Jóban Rosszban egyik vezető színésznőjeként nagyjából bruttó hatszázezer forintot vihetett haza, az RTL Klubnál ennek a többszörösét keresheti meg. Már csak annak köszönhetően is, hogy a csatorna jóval nagyobb teret biztosít majd számára, mint egy sorozatsztárnak.

Zsófi már a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow szereplőjeként több pénzt tehet zsebre, mint amekkora a fizetése a TV2-ben volt. Az idei gázsik igencsak magasra rúgnak, akad ugyanis olyan, aki akár

6-7 millió forintot is hazavihet a néhány hetes dzsungelkalandért,

ami Zsófinak a TV2-nél kapott egyéves fizetésével egyezik.


Szabó Zsófi fizetés természetesen kiemelkedő juttatásnak számít Magyarországon. A statisztikák szerint egyébként hazánkban továbbra is a pénzügyi szektor fizet a legjobban, de egyre kisebb a bérelőnye az információ, kommunikáció ágazattal szemben. Ezután a gyógyszergyártás és a vegyipar jön a sorban.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egészségügy és a textilipar továbbra is nagyon rosszul fizet. Ráadásul mivel ezek bruttó keresetek, és az alacsony jövedelműek adóterhelése az egykulcsos adóval emelkedett, az ágazati jövedelemkülönbségek továbbra is látványosak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?