Időt nyertek a nevelőtestületek; a helyi kerettanterveket december 31-e helyett március végéig kell csak elkészíteniük. Változás, hogy a kéttannyelvű iskolákban mégiscsak lehet majd idegen nyelven tanítani a matematikát és a történelmet - mondta el az InfoRádiónak az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője.
Jövő szeptemberben egy kivétellel a közoktatásban az összes iskolatípusban az első, az ötödik és kilencedik évfolyamon bevezetik az új kerettanterveket, a hat évfolyamos gimnáziumokban viszont csak a hetedikeseknél indítják el az új rendszert.
Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője azt mondta: új határideje lesz a helyi kerettantervek elkészítésének is. Azokat december 31. helyett március végéig kell csak elkészíteniük a nevelőtestületeknek.
A szakképzésről szóló kerettantervek, amelyeket nem az EMMI, hanem a nemzetgazdasági tárca dolgoztat ki, nem készültek el, és a szakközépiskolákban, valamint szakiskolákban ezek nélkül nem értelmezhető a helyi tantervek elkészítése - magyarázta Kaposi József.
Bár az oktatási államtitkár korábban ragaszkodott ahhoz, hogy a kéttannyelvű iskolákban a matematikát és a történelmet kizárólag magyarul tanítsák, ez mégsem lesz így.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kéttannyelvű iskolák esetében nem kerettanterv van, hanem irányelv, és ennek az irányelvnek a véleményezése is párhuzamosan zajlik a tantervek elkészítésével. Úgy tűnik, hogy a tárca annyiban módosítja az eredeti javaslatot, hogy matematikát és történelmet lehet majd idegen nyelven is tanítani - tette hozzá Kaposi József, aki hangsúlyozta: változnak a szabadon választható órakeret elemei is. A választékba bekerülhet majd a családi életre nevelés, a lovaskultúra megismertetése, a kerékpározás, vagy a sakk tanítása.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







