Félidejénél tart a hosszú hétvégék éve: az idei évben kilenc hétvégét toldhatunk meg egy vagy több nappal - ebből öt még hátravan. Jön augusztus 20-a, a Balatonnál alig találni kiadó apartmant.
Tavaly októberben jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete a 2012-es munkaszüneti napok körüli munkarendről. Idén öt pihenőnappal nyújtják meg az ünnepi hétvégéket - igaz, ezeket előbb-utóbb le is kell dolgozni.
A tavalyi, hétköznapra eső ünnepnapokban szűkölködő esztendő után 2012-ben csak egy olyan ünnep (január 1.) volt, amelyik hétvégére esett. Így pihenéssel tölthetünk-tölthettünk kilenc hosszú hétvégét is: húsvét- és pünkösdhétfő mellett március 15-ét, május 1-jét, augusztus 20-át, október 23-át, november 1-jét és a - hétköznapra eső, de a hétvégével együtt öt napos- karácsonyt is. Sőt - a szintén hétfői napra eső- december 31-e is pihenőnapként van elkönyvelve (igaz, ezt csak jövőre kell bedolgoznunk).

A hivatalos megfogalmazás szerint ugyanakkor a szabadnapokat szabályozó minisztériumi rendelet hatálya ezúttal sem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére.

Örülhetnek a hosszú hétvégéknek a szállásadók
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Szállás.hu online turisztikai szolgáltató kutatása szerint a belföldi turizmust tovább élénkítheti az idei munkarend, korábbi felmérésük szerint a megkérdezettek 51 százaléka szívesen utazik ilyenkor belföldre, további 3 százaléka pedig külföldre is örömmel kiruccan egy-egy hosszú hétvégére. Elsősorban a 35 év alattiak kelnek útra ilyenkor, az idősebbek otthoni pihenésre használják ki az időt.
A Pénzcentrum.hu úgy tudja, sok helyen már megteltek a szállodák, apartmanok az augusztus 20-i hétvégére, a Balatonnál például már alig találni kiadó nyaralót. Sok településen különleges programokkal, utcabálokkal készülnek a nyárzáró hétvégére.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








