Tízmilliókat spórolhatnának a cégek a távmunkával

MTI
2012. május 22. 14:03

Egy 250 munkavállalót foglalkoztató közepes vállalkozás akár több tízmillió forintot is megtakaríthat évente, ha minden alkalmazottját távmunka keretében foglalkoztatja - mondta az MTI-nek Taivainen Krisztián, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Elektronikus Adat- és Dokumentumkezelő Szolgáltatók Szakmai Osztályának vezetője az MTI-nek.

Taivainen Krisztián hangsúlyozta, hogy már egy mindössze néhány munkavállalót foglalkoztató kisebb vállalkozás is megengedheti magának, hogy olyan rendszert használjon, amely lefedi cége teljes adminisztratív, irat- és dokumentumkezelési valamint ügyviteli folyamatait is. Egy ilyen rendszer alkalmazásának a költsége csupán néhány ezer forintos havi kiadást jelent, amiért nem pusztán egy távmunkát elősegítő megoldást kap a cég, hanem a cégirányítás széles spektrumát lefedő üzleti alkalmazásokat.

Nagyvállalati környezetben jóval komplexebb cégirányítási funkciók kiszolgálását kell megvalósítani, ebben az esetében több százezer forintba is kerülhet egy ilyen rendszer kiépítése, az ezzel megspórolható összeg ugyanakkor több tízmillió forint is lehet. Taivainen Krisztián kifejtette: egy 250 alkalmazottat foglalkoztató cég ugyanis számos teher alól szabadul fel, például nem kell irodát bérelni, az ingatlant fenntartani, rezsit fizetni, vagy az informatikai környezetet kialakítani és üzemeltetni.

A szakember hozzáfűzte, hogy egy igazán kifinomult elektronikus adat- és dokumentumkezelést támogató szoftveres környezet alkalmazása révén a céges telefonköltségeket is harmadával lehet csökkenteni annak köszönhetően, hogy a kommunikáció átkerül a rendszerbe, a dokumentumhoz kötötten.

A magyar munkavállalóknak ennek ellenére csak 3 százaléka dolgozott tavaly távmunkában - jegyezte meg az osztályvezető.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A BKIK Elektronikus Adat- és Dokumentumkezelő Szolgáltatók Szakmai Osztálya 2011 októberében alakult, azzal a céllal, hogy a hazai kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességét erősítse az adat és infokommunikációs technológiai megoldások hatékony alkalmazása révén - mondta. A szakmai osztály fontos feladatot lát el egy egyedi előnyökkel járó vállalatvezetési filozófia megismertetése és meghonosítása érdekében, ezért rendszeres kulcsszereplője a kamara égisze alatt megrendezésre kerülő különböző konferenciáknak és vállalkozói fórumoknak.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm