18 °C Budapest

Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvét

MTI
2011. december 13. 19:11

Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba. A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak.

Az alapszabadság húsz nap marad. A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk.Az új törvény alapján a védett kor továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, azonban a munkaadó felmondással a határozatlan időtartamú munkaviszonyt csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A mostani szabályozáshoz képest nő - kétszázról 250 órára emelkedik - a rendkívüli munkaidő éves korlátja, a kollektív szerződésben pedig legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni. Újdonság az is, hogy a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, így annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28