8 °C Budapest

Sokba kerülhet az egész napos iskola

2011. augusztus 31. 08:31 1 perc

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium bevezetné az egész napos iskolát az alsó és felső tagozaton, mérsékelt pedagógusóraszám-emelést hajtana végre az iskolákban, valamint szigorítanák az általános iskolai felső tagozatok működtetését - derül ki az új oktatási törvénytervezet a Magyar Nemzet birtokába került példányából.

Az egész napos iskola bevezetését már régóta szorgalmazza a kormánypárt, mely elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában-nevelésében jelentene áttörést. A koncepció felső tagozatra történő kiterjesztése azonban merőben új elem. A koncepció szerint ugyanakkor leszögezi, hogy a délutáni foglalkozásokról a gyermek a szülő kérésére távol maradhat.

Az egész napos iskola bevezetése természetesen jókora többletköltséget jelentene a költségvetés számára. A tervezet a megtakarítási lehetőségek között a pedagógusok heti óraszámának növelésével számol. A számítások szerint ez a lépés mintegy 9 százalékos leépítést tehetne indokolttá.

Szintén megtakarítási elem a felső tagozatok tényleges tanulói létszámhoz kötése, mely a kisebb tagozatok iskolaközpontokba történő összevonását eredményezné.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 07:02