7 °C Budapest

Itt az év utolsó APEH határideje - Figyelj rá!

2009. december 31. 05:02 2 perc

Az év utolsó napja sem mentes adófizetési határidőtől, az arra kötelezett vállalkozásoknak a mai napig kell megfizetniük a 2009. negyedik negyedévre esedékes környezetterhelési-díj előleget.

Környezetterhelési díjat (díj előleget) a levegő, a vizek és a talaj szennyezőinek kell fizetniük negyedéves részletekben, a negyedév utolsó napjáig, és az erről szóló bevallást is be kell nyújtaniuk az állami adóhatóság felé az APEH honlapján található nyomtatványon.

A 2008-as évben környezetterhelési díjból összesen 10,3 milliárd forint folyt be az államkasszába, idén novemberig bezárólag pedig nagyjából 9,7 milliárd forint volt ez az összeg, és várhatóan az egész éves bevétel meg fogja haladni a tavaly beszedett díj mértékét.


Levegőterhelési díjat azoknak a szennyezők kötelesek fizetni, akiknek a levegőszennyező forrásuk jogszabály szerint bejelentés köteles. Nem kell bejelenteni - és így díjat sem kell fizetni - például a lakossági kazánok, kályhák, kandallók után, de a lakosság és a költségvetési szervek számára távhőt szolgáltató berendezések sem díjkötelesek. Levegőterhelési díjat kell fizetni a kibocsátott kén-dioxid, nitrogén-oxidok és egyéb szilárd anyagok után.

Vízterhelési díjat a tevékenység során a vízbe kibocsátott foszfor, szervetlen nitrogén, higany, kadmium, króm, nikkel, ólom és réz után kell fizetni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is, alkalmaz.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?