7 °C Budapest

Búcsú a hosszú hétvégéktől

Pénzcentrum
2009. augusztus 10. 08:17 1 perc

2010-ben gyakorlatilag egy hosszú hétvége sem lesz, vagyis nem csoportosítanak át munkanapokat az ünnepek környékén - derül ki a szociális és munkaügyi miniszter rendelettervezetéből.

2009-ben az előttünk álló augusztus huszadika négynapos pihenőt hoz, és a karácsonyi ünnepek is hasonlóan hosszúra nyúlnak. A hosszú hétvégék, az eleve háromnapos szünetet jelentő húsvét és pünkösd a belföldi turizmus ünnepének számítanak, ilyenkor rendre megtelnek a hazai szállodák - bár kisebb mértékben, de ez idén sem volt másként.

Jövőre viszont egyetlen klasszikus négynapos hétvége sem lesz, egyedül 2010. december 24-e lesz úgy munkaszüneti nap, hogy azt december 11-én, szombaton kell majd ledolgozni.

A távolabbi jövőben akár el is búcsúzhatunk a munkanapcserés hétvégéktől - a nemzetközi fizetési forgalomban ugyanis a munkanap-áthelyezések gondot okoznak, így elképzelhető, hogy az euró bevezetésével együtt el kell majd búcsúzni a hosszú hétvégéktől. Ez ügyben még nincs döntés, hiszen egyelőre nem aktuális, ráadásul 2010-et nem is érinti.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?