Diszkriminatív a nyelvvizsga, nem kell a diplomához

Pénzcentrum
2009. július 21. 08:47 1 perc

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke szerint diszkriminatív és etikátlan nyelvvizsgát követelni a diploma mellé. A szervezet úgy véli, a nyelvvizsgáért adható többletpontok is sértik az esélyegyenlőség elvét.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületéhez rendszeresen érkeznek panaszok a szülőktől és a diákoktól, hogy hiába végezték el a képzést, hiába írták meg a diplomamunkát, hiába teljesítették az államvizsgát, mégsem kapják meg az oklevelüket, ha nem tudják bemutatni a C típusú nyelvvizsgát igazoló bizonyítványt.

A szervezet álláspontja szerint nem tarthatnák vissza az intézmények a szakmai végzettséget igazoló papírt. Ezt azzal indokolják, hogy az alapképzésben nem oktatnak nyelvet, ezért a nyelvvizsgát sem követelhetnék. A szervezet elnöke azt is diszkriminatívnak tartja, hogy a nyelvvizsga többletpontokat jelent a felsőoktatásba kerülésnél. Álláspontjuk szerint ugyanis a nyelvvizsgák száma a diákok családjainak anyagi helyzetétől függ, így a szegényebbek hátrányba kerülnek.

A Népszabadság által megkérdezett oktatáskutató szerint nem szabadna az egyetemek és a főiskolák nyakába varrni azt, hogy 8-12 év nyelvoktatás után a közoktatásból úgy kerülnek ki a gyerekek, hogy nem beszélnek nyelveket. Az idegen nyelvi alapképzés ugyanis nem a felsőoktatás, hanem a közoktatás feladata.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?