8 °C Budapest

Félelem és reszketés a munkanélküliségtől: milliárdokat költ a brit kormány!

Pénzcentrum
2009. január 12. 11:00

Nagy-Britanniában, csakúgy mint nálunk, jelentős aggodalomra adnak okot a munkanélküliségi statisztikák. Gordon Brown ma azonban egy 500 millió fontos (153 milliárd forint) mentőcsomagot jelent be, mellyel a hosszú távú állásnélküliség ellen próbálnak ringbe szállni.

A brit Times szerint ma kerül bejelentésre az az 500 millió fontot felölelő program, melyről nemrégiben született megállapodás a legnagyobb brit cégeket, a kormányt, a szakszervezeteket és a jóléti intézményeket képviselő mintegy 100 szakember között.

A program lényege, hogy azok a munkáltatók, akik hosszú ideje munka nélkül lévőknek állást, illetve átképzést ajánlanak, támogatásban részesülnek. Szintén lényeges eleme a programnak a mintegy 75 ezer átképző központ számára történő forrásbiztosítás, valamint a több mint 6 hónapja munkanélküliként regisztráltak számára történő anyagi támogatás, saját üzleti vállalkozás létrehozására.

A helyzet súlyosságát igazolják a sorra napvilágot látó előrejelzések és statisztikák, melyek szerint idén a szigetországbeli munkanélküliek száma meghaladhatja a 3 millió főt, a pénzügyi szektorban pedig a következő 12 hétben akár 15 ezer ember is utcára kerülhet.

Az állások elveszítése, de még az ettől való félelem is egy munkanélküliségi spirálhoz vezethet, ugyanis a lakosság emiatt kevesebbet költ fogyasztásra, ami a cégeket további költségcsökkentésre, és így létszámleépítésekre ösztönzi.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezt, illetve a később jóval nagyobb terhet jelentő szociális támogatásokat szeretné megelőzni a brit kormány a most meghirdetésre kerülő programjával.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?