A tervek szerint a kormány a 2009-es évre 15 milliárd forinttal több adót vár a vállalkozásoktól, mint idén, annak ellenére, hogy megszűnik a 4 százalékos különadó. A társasági adó mértéke ugyanis 18 százalékra nő, de emellett átalakul az adó alapja is, számos eddig csökkentő tételt vesznek ki, így az ebből származó bevétel összes elérheti a 200 milliárd forintot - írja a Világgazdaság.
Közel 260 milliárd forintos tehernövekedést jelentene, ha eltörölnék az iparűzési adó levonhatóságát a társasági adóból, bár ez még heves viták célpontja. Az értékcsökkenéssel és céltartalékkal kapcsolatos módosítások is a növekedés felé mutatnak, értékcsökkenés címén tavaly 3000 milliárd forintot vontak le a cégek az adóalapjukból, 2009-től viszont számos lehetőség megszűnik.
Jövőre az adótörvény automatikusan elismeri a számviteli szabályok szerint az eredmény terhére kimutatott értékcsökkenés mértékét, így ezzel az összeggel nem kell növelni az adóalapot. Ez alól viszont kivételt jelentenek az új gépek, berendezések kétéves leírása, valamint a kísérleti fejlesztés és a szellemi termék 50 százalékos leírása.
Szintén megszűnnének jövőre a céltartalék-képzés és -felszabadítás címén érvényesíthető módosítások, a veszteségelhatárolás viszont megmaradna. Nem lesz lehetőség továbbá a kis- és középvállalkozásoknak a befektetéseken realizált árfolyamnyereség levonásra, de kivezetik a követelés értékvesztése és visszaírása miatt korrekciókat is.
A társasági adó alapja közeledik a számviteli törvény szerinti eredményhez, és a bevallás is egyszerűsödik, de a fizetendő mérték újabb terheket jelenthet a vállalkozásoknak...
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







