13 °C Budapest

Francia munkavállalás: eddig sem kerestük, ezután sem érdemes?

Pénzcentrum
2008. július 21. 05:55

A franciák már várnak minket 2008. július 1-jétől Franciaország is megnyitotta munkaerőpiacát a 2004. május 1-én csatlakozott tagállamok munkavállalói előtt, így a magyar állampolgárok is munkavállalási engedély nélkül vállalhatnak munkát Franciaországban. A külföldön szerencsét próbálók többségét azonban eddig sem vonzotta annyira Franciaország, különösen a vendékmunásokat nem. Ez elsősorban talán annak tudható be, hogy meglehetősen kevesen beszélnek hazánkban franciául, de az ottani magas megélhetési költségek sem teszik túl vonzóvá az egyébként turisztikailag ellenállhatatlan országot.

A munkaerőpiac feloldása mellett hatályban maradt a magyar és francia kormányok közötti, szakmai gyakornokok cseréjéről szóló egyezmény, mely lehetővé teszi, hogy az egyezményben foglalt feltételek alapján a magyar állampolgárok szakmai, nyelvi továbbképzési céllal, általában egy éven keresztül munkát vállalhassanak Franciaországban.

Természetesen Franciaországban sem könnyű munkát találni. A munkanélküliségi ráta tavaly ugyan csökkenni tudott, de még így is 8,3 százalékos volt 2007 végén, ami 1,3 százalékponttal magasabb, mint az EU-15 átlaga, és 2,7 százalékponttal az OECD átalag felett van. A munkaképes korú lakosság 64,4 százaléka rendelkezett tavaly év végén állással, ami azért még mindig magasabb, mint hazánkban, ahol a 60 százalékot sem érte el. Ugyanakkor a fiatalok munkakeresése ott sem könnyű, a 15-24 éves korosztály 20 százaléka munkanélküliként tengeti napjait.

Ennek ismeretében tehát szerencsésebb még itthonról megkezdeni a keresgélést internetes álláskereső oldalakon, vagy a hazai és francia munkaügyi szolgálatok honlapjain. Ezen kívül minden nagyobb francia városban található egy helyi foglalkoztatási hivatal (Agence Local pour l'Emploi - ALE), így ha már nekivágtunk a szerencsepróbáló útnak, ezek irodáit mindenképp érdemes felkeresni. Persze ennél is egyszerűbb, ha felregisztrálunk ezen hivatalok honlapjain (amit meg tudunk tenni, ha rendelkezünk már franciaországi bejelentett lakcímmel), hogy a nekünk megfelelő állásajánlatokról tájékoztatást küldjenek.

Ezeken kívül az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálján (EURES) is rendszeresen megjelennek álláshirdetések, és tanácsot is kérhetünk munkatársaiktól külföldi munkavállalást illetően. Az oldalon a cikkírás időpontjában (2008. 07. 17.) 55 990 franciaországi állást hirdettek, a legtöbb betöltetlen állás (12663) Île-de-France körzetben található, de a dél-keleti Rhőne-Alpes és Provence-Alpes-Cőte d'Azur régiókban is több ezer munkavállalót keresnek.

A országos és regionális sajtótermékekben szintén találhatunk magunknak állást, ezeknek természetesen online változata is létezik. A legismertebbek talán a Le Monde, a Le Figaro, L´Express, vagy a Le Moniteur.

Ha már megtaláltuk az igazit...

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Franciaországban a munkaszerződést szóban és írásban is lehet kötni. A munkáltatónak azonban írásban kell tájékoztatnia a munkavállalót a munkavégzés helyéről, a szerződés megkötésének idejéről, hosszúságáról, a fizetési feltételekről, stb. Franciaországban a heti munkaidő 39 óra/hét, az OECD statisztikái szerint 2006-ban átlagosan 38 órát dolgoztak a franciák egy héten, szemben a hazai 40,3 órával. A szabadság 25-30 nap/év, a nemzeti ünnepek pedig általában 11 napot tesznek ki. A túlórákat pénzbeli juttatással, illetve szabadsággal fizetik ki.

Franciaországban - Németországtól és Ausztriától eltérően, ahol szakszervezeti megállapodások döntenek egy-egy szakma adott évi bérminimumáról - létezik dolgozói minimálbér, melynek mértéke 2008-ban 1,321 euro, vagyis hozzávetőleg 307 ezer forint. Ennek mértéke bizonyos szektorokban, az ott tevékenykedő érdekvédelmi szervezetek megállapodásai nyomán magasabb is lehet.

Persze hosszabb külföldi tartózkodás alatt balszerencsések is lehetünk, vagyis nem biztos, hogy az első munkahelyünk lesz az igazi is. Amennyiben elveszítenénk állásunkat, mindenképp jelentkezzünk a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatalnál (Agence national pour l'emploi, ANPE), hogy jogosultak lehessünk a munkanélküliségi segélyre. Ezen kívül regisztrálni kell magunkat a francia munkanélküli segélyekkel foglalkozó illetékes hivatalnál (Assédic) is, ahol be kell mutatni az útlevelünket/személyi igazolványunkat, a társadalombiztosítást igazoló okmányt, valamint a bankszámla kivonatot. Az Assédic ezek után egy úgynevezett munkakeresői kártyát bocsát ki számunkra.

Természetesen ahhoz, hogy valaki jogosult legyen munkanélküli segélyre, számos feltételnek teljesülnie kell, például igazolnia kell, hogy az előző 22 hónapban legalább 6 hónapot dolgozott, nem saját maga hagyta ott állását, és havonta legalább egyszer be kell jelentkezni az ANPE-nál, igazolni, hogy munkát keres. Ha mindez teljesül, akkor is csak 7-23 hónapig részesülhet segélyben, melynek mértéke a korábbi bruttó munkabérétől függ.

Mennyit visz el az állam, és mennyit a közértek?

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm