Mégis marad a kaláka?

Pénzcentrum
2008. január 14. 10:00

2008-ban továbbra is az építőiparban, a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban számíthatnak a vállalkozások leggyakrabban munkaügyi ellenőrzésekre, illetve várhatóan egyre sűrűbben találkozhatnak majd ellenőrükkel, a hétvégi, éjszakai és szokatlan helyszíneket, így például piacokat választók is. Minderről Papp István, az OMMF elnöke beszélt Napi Gazdaságnak adott interjújában.

Összességében az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke elégedett a tavalyi évvel, a tervezett 62 ezer helyett a felügyelőség az évet 73 ezer felkutatott fekete munkavállalóval zárta. S bár az OMMF honlapján található feketelista is hatékonyan működik, Papp István szerint még ez sem bizonyul elegendőnek a gazdaság kifehérítéséhez.

A 3-4 ezer milliárd forintos feketegazdaságnak csupán töredékére rúg a fekete- illetve szürkefoglalkoztatás miatti jövedelemeltitkolás. Alapvető szemléletváltásra lenne szükség, ennek hiányában a jutalékok csökkentése sem vezetne jelentősebb eredményre.

A kalákával kapcsolatban felröppent téves hírekkel kapcsolatban Papp István elmondta, hogy a hatóságoknak nem célja felszámolni az egy közösségbe tartozók közötti segítségnyújtás lehetőségét. Azt azonban mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy a kalákamunkával próbáljanak takarózni a feketén foglalkoztatók és dolgozók.

Az OMMF elnöke szerint egy ellenőr egyértelműen el tudja dönteni, hogy az adott helyzetben mivel áll szemben. Az azonban egyáltalán nem kelt biztató látványt, ha az együtt dolgozók szétszélednek az ellenőr megérkezésekor.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18