9 °C Budapest

Veres: 50 milliárd forint többletbevétel a gazdaság kifehéredéséből

Pénzcentrum
2007. október 8. 14:51

A költségvetésnek 50 milliárd forint többlet adó-, és járulékbevétele származott az elmúlt egy évben a gazdaság kifehérítéséből - mondta Veres János pénzügyminiszter hétfőn az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) értekezletén az MTI-Eco tudósítása szerint.

"Úgy gondoljuk, hogy azok, akik átléptek a fehér zónába, azok a következő évben ott is maradnak, és befizetik a számukra kötelező adót és járulékot" - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Az 50 milliárd forintnyi többletbevétel, egyébként a GDP 0.2 százaléka, vagyis nagyjából a hiány is ennyivel lett kisebb.

Veres elmondta, hogy 2008 közepéig összesen 1,717 fővel bővül az APEH létszáma, és jelezte: az adóhivatal egy új jogszabály nyomán fokozottan ellenőrzi majd azokat a vállalkozásokat, amelyek "a minimum adóalap követelményének nem felelnek meg". Hozzátette: meg kell vizsgálni azokat a vállalkozásokat, amelyek úgy folytatnak évek óta gazdasági tevékenységet, hogy közben jövedelem nem képződik.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?