Jól teljesítettek az első fél évben a vámosok

Pénzcentrum
2007. augusztus 23. 09:15 1 perc

Július végéig összesen 681 milliárd forint érkezett a VPOP számlájára, ez 47 milliárddal több mint egy évvel ezelőtt. A növekvő bevételek motorját a jövedéki adó adja, ez pedig arra enged következtetni, hogy visszaszorulóban van a feketegazdaság - derül ki a VPOP adataiból.

Az üzemanyagok és dohányáruk után 446 milliárd forint folyt be a kasszába, ez annak köszönhető, hogy nő ezeknek az áruknak a szabadpiaci értékesítése, tehát visszaszorul a feketepiac.

Azonban egyre jobban érződik a megszorítások hatása is, ezt jól látszik az üzemanyag-forgalom lassuló növekedési ütemén. Ez nem mondható el azonban a dohányárukról, ugyanis az ezek után befizetett jövedéki adó elérte a 138 milliárd forintot, ami 30 milliárddal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának adatait. Ez a növekedés egy közel 13 százalékos kiskereskedelmi eladásbővülésnek köszönhető.

Az egyéb jövedéki termékek után befizetett adó mennyisége 50,4 milliárd forint volt, ami egy 10,86 milliárd forintos növekedést takar év/év alapon.

A kiemelkedő növekedés tehát köszönhető a fekete gazdaság visszaszorulásának, ezáltal a kiskereskedelmi forgalom bővülésének. Azonban a növekedés dinamikáját némiképp lassítják a megszorítások.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?