SZJA 2007: önjelölt adószakértők, százezres bírságok

Pénzcentrum
2007. május 10. 09:30

Már csak néhány nap maradt május 21-ig, az SZJA bevallás határidejéig. Aki minden különösebb ok nélkül kicsúszik a határidőből, akár 100 ezer forint bírságot is kaphat. Azonban a veszély nem csak a mulasztásban rejlik, az önjelölt adószakértők segítőkészsége is többe kerülhet a néhány ezer forintos megbízási díjnál.

Azokról, akik úgy érzik (a netes segítség ellenére), hogy egyedül nem boldogulnak ezzel a feladattal, a szakemberek már ezer forinttól leveszik ezt a terhet - írja a Napi Gazdaság.

Megbízás előtt azonban érdemes tisztázni a felelősségi kérdéseket, hiszen hiba esetén az esetleges bírságot, pótlékot nekünk kell megfizetnünk. A piac szereplőinek tapasztalatai szerint a tavalyi évhez képest kismértékben növekedett a kereslet az szja-bevallással kapcsolatos szolgáltatásokra, de az önbevallók zöme még mindig inkább maga bajlódik a feladattal. Számukra jó hír viszont, hogy kötelezettségük megszűnése ellenére sem az önkormányzatok, sem az egyetemek, sem pedig a tárcák nem hagyják magukra dolgozóikat a bevallási időszak nehézségei közepette. A versenyszférában sem hátráltak ki a cégek a pluszköltséget jelentő adóbevallási tevékenység mögül: ahol nem készítik el, ott segítséget biztosítanak a dolgozóknak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 7. hétfő
Regina
37. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34