20 °C Budapest

Újra indul a verseny

Pénzcentrum
2007. március 6. 09:39

Idén immár 11. alkalommal vehetnek részt a gazdasági, gazdaság iránt érdeklőkő hallgatók az országos bajnokságon, köszönhetően a rendezvény széles támogatói körének.

A bajnokság alapját az EcoSim Kft üzleti szimulációs modelljei adják. Minden évben más és más iparágú virtuális vállalat menedzsmentjének feladatait veszik át a 3 fős diákcsapatok. 2007-ben egy nagyvárosi hotel vezetői lesznek.

Először online tesztforduló keretében ismerkedhetnek meg a hallgatók a modellezett vállalattal és a szimulált gazdasági környezet szabályaival, összefüggéseivel. Ezt követően március-áprilisban regionális selejtező fordulókon méretnek meg, ahonnan a legeredményesebb 20 csapat kerül az országos Döntőbe. A Döntőben "tiszta lappal" induló csapatok szoros küzdelméből kerül ki az év Diák Menedzsment Csapata.

A támogatóknak köszönhetően értékes és izgalmas díjak (Nintendo Wii, prágai hétvége, raftingtúra, ejtőernyőzés, újság-előfizetések, tárgynyeremények) várnak a döntős csapatokra, akik közül senki sem távozik üres kézzel!

Az országos vetélkedőt a legtöbb hazai gazdasági képzést folytató felsőoktatási intézményben meghirdeti a szervező.
Jelentkezés és bővebb információ: www.diakverseny.hu

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem