-7 °C Budapest

Egyre kevésbé fontos a bér a HR politikában

Pénzcentrum
2007. február 5. 10:55

Az Európai Humánerőforrás Klub (EChr - European Club for human resources) számára, a Hewitt Associates, világviszonylatban vezető humán tanácsadó és HR outsourcing cég által elkészített tanulmányból kiderül, hogy a nagyvállalatoknál egyre meghatározóbb szerep jut a HR-nek, miközben átalakítják a szervezetek számára nyújtott szolgáltatások útját. A felmérés tanúsága szerint a HR területén bekövetkezett egy súlypont áthelyeződés olyan célokra, melyek egyre inkább a nagyobb szakmai hatékonysághoz és a stratégiai üzleti problémákhoz kötődnek, - jóval meghaladva tisztán a költségek és az adminisztráció rövid távú figyelembevételét.

Az összesen több mint 3 millió embert foglalkoztató, 53 szervezet bevonásával elkészített tanulmány Európa-szerte vizsgálta a különböző országokban és szektorokban, a HR területén alkalmazott üzleti gyakorlatokat és prioritásokat.

A tanulmány szerint tíz résztvevőből hétnek az a véleménye, hogy 2007-ben a legsürgetőbb kérdés, amivel cégüknek szembe kell néznie, a HR szolgáltatások nyújtásának változó módja, miközben a személyi vonatkozású kockázatmenedzsment politika egyre kevesebb figyelmet kap. A szervezeti hatékonyság támogatása válik a HR tevékenység elsődleges céljává, miközben tíz megkérdezett közül hat szerint továbbra is a változás menedzselése, a tehetséges munkaerő számára vonzó feltételek megteremtése, valamint a megtartásuk tartozik az alapvető HR célok közé. A legkevesebb figyelmet a bérköltségek menedzselésére illetve a személyzeti adminisztrációra szentelik, és ezek a feladatok csak a résztvevő szervezetek csupán 10%-ban szerepelnek a legfontosabb célok között.

Ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy a HR területén bekövetkezett egy súlypont áthelyeződés olyan célokra, melyek egyre inkább a nagyobb szakmai hatékonysághoz és a stratégiai üzleti problémákhoz kötődnek, - jóval meghaladva tisztán a költségek és az adminisztráció rövid távú figyelembevételét.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29