27 °C Budapest

Teljesítményalapú bérezés - jár az emelés, de nem mindegy mennyi...

Pénzcentrum
2006. december 28. 10:15

Várhatóan 6,4 százalékkal növekednek majd a bérek a 2007-től, a Watson Wyatt 180 magyar vállalatok közreműködésével készített felmérése szerint, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy a cégek közel egyötöde döntött további 1-1,5 százalékos emelés mellett a megszorító intézkedések hatására - írja a Világgazdaság.

A Watson Wyan magyarországi képviselője, Kerti Piroska szerint a vállalatok, amelyek a jövő évre 5,8 százalékos inflációt prognosztizáltak, elsősorban a várhatóan megemelkedő megélhetési költségek miatt döntöttek a további emelés mellett. A személyi alapbérek emelése azonban a legtöbb helyen teljesítmény alapon és differenciáltan valósul meg.

A legnagyobb béremelkedésre a középvezetők számíthatnak, a szolidaritási adót azonban a legtöbb cég csakis a stratégiailag fontos alkalmazottak esetében vállalja át, akik maradása kulcsfontosságú. A fizikai dolgozók átlagosan 4,5 százalékos bérfejlesztésre számíthatnak a főként multinacionális cégek között készített felmérés szerint.

Továbbra is jellemzőek lesznek a béren kívüli juttatások, bár azok mértéke főként a szabályozás szigorodása miatt csökken majd. A cégek általában átvállalják alkalmazottaik telefonbeszélgetéseinek nagy részét, s bár a 90 százalékuknál az eszköz munkához szükségessége határozza meg, hogy ki kap céges mobilt, a vállaltok körülbelül egyharmadánál ez egy meghatározott szervezeti szint eléréséhez kötött.

Az étkezési hozzájárulás mértéke a legtöbb esetben az adómentes mértéken belül van, és általában minden alkalmazottnak egyformán jár. A szolgálati idő és a teljesítmény inkább a céges kölcsön és a lakástámogatás megítélésekor játszik fontosabb szerepet, annak összegét pedig a bruttó jövedelem függvényében határozzák meg.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?