7 °C Budapest

Egy zártkörű háttérbeszélgetés nem túl "rózsás" részletei

Pénzcentrum
2005. szeptember 19. 12:43

Múlt pénteken a hivatalos Almunia-sajtótájékoztató után volt még egy zártkörű háttérbeszélgetés is, melyről csak annak vége után értesültünk, most pedig annak néhány részletéről is. A gazdasági és monetáris ügyek európai biztosa hangsúlyozta, hogy meg kell mondani az embereknek az igazságot - írja a beszélgetésen részt vett Világgazdaság. Ezt követően az EU-illetékes utalt rá, hogy abból soha semmi jó nem szokott kisülni, ha egy kormány megpróbálja a valóságostól eltérőnek beállítani a költségvetés helyzetét (ld. olasz, görög és spanyol példa, ahol az elmúlt években súlyos kétségek vetődtek fel az adatok minőségét és megbízhatóságát illetően).

Almunia szerint Magyarországra is jellemzőek a bizonytalan minőségű adatok. Ezzel szemben a nagyobb sajtótájékoztatón még úgy fogalmazott, hogy megnyugtató választ kapott erre a kérdéskörre a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, és Veres János pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélések során.

2005.09.16 10:30
Almunia: megnyugtatóan tisztáztuk a költségvetési hiányszámokat (2.)

A biztos jelezte azt is, hogy a túlzott deficit eljárás mindenképpen folytatódik Magyarország ellen (a 3%-os GDP-arányos államháztartási hiányszint meghaladása miatt), de az már nem mindegy, hogy hogyan. Ha a pénzügyminiszteri tanács októberi ülésén úgy találja, hogy az idei hiánycél elérésére tett intézkedések (melyeket júliusban jelentettünk le), nem elégségesek, akkor a bizottság újabb ajánlásokat fogalmazhat meg. Ezeknek bár jogi következménye nincs, de politikai lehet. Nem azonnal, de felmerülhet a kohéziós források visszatartása, felfüggesztése is - figyelmeztetett Almunia.

2005.09.16 10:57
Almunia: nem tartható az idei költségvetési hiánycél - Veres reakciója (5., korr.)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 7. 12:01