A KSH ma közölte az első négy havi külkereskedelmi forgalom részletes adatait. A deficit a január-áprilisi időszakban megközelítette a 950 m eurót, ami több mint 750 m euróval kisebb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Tavaly a májusi uniós belépés előtt egy jelentős importboom történt (részben technikai okok miatt), a deficit említett mértékű apadása jórészt ennek tulajdonítható.
Az alábbiakban célszerűnek láttuk, hogy egy pillantást vessünk a külkereskedelmi forgalom országrelációs szerkezetére. Az alábbiakban az első 4 havi adatok alapján a 10 legfontosabb export- és importpartnerünk adatait mutatjuk be. Látható, hogy Németország szerepe mindkét irányban abszolút meghatározó. Az export relációban a nagyok közül Lengyelország és Románia mutat jelentős bővülést, de számottevő az USA és Spanyolország irányába mutató kivitel bővülése is. Import oldalról Kína drasztikus növekedése említhető.


A rangsor és a dinamikák után kigyűjtöttük, hogy mely országokkal szemben állt fenn a legnagyobb deficit illetve szufficit. Látható, hogy a deficit tekintetében Kína a meghatározó, melyet kis különbséggel követ Oroszország a jelentős energiaimport miatt. Kína tekintetében a textilipar illetve egyéb feldolgozóipari termékek okozzák a jelentős hiányt.

Végül egy pillantást vetünk néhány újonnan csatlakozott országgal kapcsolatos külkereskedelmünk változására. Látható, hogy szinte az összes alább említett ország esetében a változás indexei az átlagtól jelentősen különböznek. Kedvező, hogy az export ezekbe az országokba viszonylag gyorsan nő, a külkereskedelmi folyamatok a csatlakozás után dinamizálódtak.

FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
A vallások világnapja
Január 18.
A hóemberek világnapja
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 17. 20:25

Pénzcentrum | 2026. január 17. 19:19

Agrárszektor | 2026. január 17. 19:42





