Monetáris vakságban: jóvátehetetlen károk az országnak - Zdeborsky

Pénzcentrum
2005. június 16. 10:50

A HVG hasábjain folytatta a monetáris politikával kapcsolatos kritikáinak hangoztatását Zdeborsky György, a CIB bank volt elnöke, az MFB elnöke. A szerző korábban Bácskai Tamás professzorral együtt fejtette ki véleményét, mára a korábbi szerzőpáros egy főre "olvadt". Zdeborsky továbbra is állítja, hogy a magyar gazdasággal kapcsolatosan kialakult kedvezőtlen külső és belső egyensúlyi helyzet okai leginkább Járai Zsigmond pénzügyminiszterségére nyúlnak vissza. Zdeborsky szerint Járai viselkedése a jelenlegi kormánykoalíció alatt már mint jegybankelnök jelentősen módosult, ugyanakkor monetáris vakságában nem vette észre milyen károkat okoz. Járai nyilatkozatai, lépései többször voltak okai kisebb pénzpiaci válságoknak - állítja az MFB igazgatóságának elnöke.

Zdeborsky úgy véli, hogy Járai Zsigmond pénzügyminisztersége alatt indult el az a folyamat, amikor az ország a beruházás- és exportvezérelt pályáról a fogyasztás felpörgetésén alapuló útra került. Az új kormánykoalíció száznapos programjai a helyzetet súlyosbították. Zdeborsky különösnek véli, hogy míg a FIDESZ kormány alatt Járai jegybankelnökként nem figyelmeztetett ennek a pályának a veszélyességére, az új kormány alatt annál nagyobb hanggal tette azt.

A harc Zdeborsky szerint azóta is igen intenzív a kormány és a jegybank között. A jegybank mintha monetáris vakságában csak az inflációra koncentrálna, a kormány gazdaságpolitikájának támogatását pedig elfelejtette volna. A monetáris szigorítás fokozásában Járai soha nem késlekedett, sőt hatalmas bakugrásokkal növelte azt - írja az MFB vezetője.

Zdeborsky logikája a következő:
Az erős forint növelte az importot, rontotta a belföldi termelők versenyképességét. Ez munkahelyek megszűnéséhez vezetett. Nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya, mely a folyó deficitet is duzzasztotta. A finanszírozás egyre inkább hitel alapúvá vált, az adósságállomány duzzadt, az inflatorikus hatások erősödtek. Ezzel a jegybank valójában jelentős inflációs hatásokat váltott ki, mely a törvényes feladatával ellentétes.

Zdeborsky szól a négy új Monetáris Tanács tagról is, akik kinevezése szerinte kedvező változást hozott, de túl későn. Az MFB vezetője úgy véli, hogy a jegybank és elnöke gyakorlatilag jóvátehetetlen károkat okozott az országának, súlyosbítva a kormány költségvetési baklövései miatt kialakult helyzetet.

***************************************

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Zdeborsky eszemfuttatását nem kívánjuk pontonként kommentálni, az objektivitás kedvéért azonban a cikkhez csatolnánk az infláció elmúlt időszakbeli alakulását.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.02.05 15:36
Jó esetben egy kapcsolat indulásakor minden új és jólesően izgalmas. De ahogy telnek az évek, a hétk...
perfekt  |  2025.02.04 17:43
2025-től ismét fontos változás lépett életbe a hazai adórendszerben: emelkedik az alanyi adómentessé...
vezetoi-coaching  |  2025.02.04 10:55
Ez a sorozat a ma használatos legnépszerűbb személyiségprofilokkal/-tesztekkel való foglalkozáshoz f...
hrdoktor  |  2025.01.28 06:24
Ekcémával küzd, a kínzó viszketés miatt legszívesebben folyamatosan vakarózna munka közben is? Trükk...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 7. péntek
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33