Az előzetes adatoknak megfelelően 1%-kal nőtt a német gazdaság az első negyedévben a múlt év utolsó negyedévéhez képest - közölte a Szövetségi Statisztikai Hivatal. A belső kereslet szűkült, a növekedés forrása a 2.9%-kal bővülő export volt.
A belső kereslet szűkülése a romló fogyasztói bizalomra vezethető vissza. A rekordmértékű munkanélküliség érdemben gátolja a fogyasztás növekedését. A beruházások 0.9%-kal bővültek.
A német GDP a nagy kutatóintézetek prognózisa szerint az idei évben 0.7%-kal nőhet. A növekedés lassulásában szerepe lehet, hogy tavaly a szökőnap hatás miatt a konjunkturális trendnél nagyobb növekedés mutatkozott, míg az idén a bázishatás miatt kevesebb lesz.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






