30 °C Budapest

Draskovics: keresik az utódot?

Pénzcentrum
2005. április 11. 11:56

Ismét pénzügyminiszterváltásról cikkezik a Magyar Nemzet, amely a miniszterelnökhöz közeli forrásokra hivatkozva tárgyalja Draskovics Tibor menesztésének esélyeit. Bár a kormányszóvivő az MTI-nek azt állította, a miniszter menesztéséről szóló pletykák egy mondata sem igaz, kétségtelen, hogy a Pénzügyminisztérium által prezentált adóreform javaslatok nem arattak osztatlan sikert, azt maga Gyurcsány Ferenc is kritikával illette.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy keresik már Draskovics utódját. Az utódoddal kapcsolatosan inkább csak találgatások vannak, egyes források Farkas Ádámot (korábban az MNB ügyvezető igazgatója majd a CIB Bank vezérigazgatója) említik.

A korábbi pénzügyminiszter-csere (László Csaba- Draskovics Tibor) hivatalos indoka a költségvetési hiány tervezett mértékének túllépése volt. Draskovics sikeresen élte túl a miniszterelnök-váltást, akkori menesztésének híre alaptalannak bizonyult. Kérdéses, hogy a választások előtt egy évvel az adóreformmal kapcsolatos viták mennyiben képesek befolyásolni a pénzügyminiszter pozícióját.

Teoretikusan teljesen igaz Kóka János gazdasági miniszter kijelentése, miszerint érdemi adóreform csak a kiadási oldal csökkentésével képzelhető el. Amennyiben ezen az oldalon nincs változás, addig az alacsonyabb adóterhek csak a hiányt duzzasztják. Mozgástér azoban elsősorban csak a terhek átstrukturálásában lehet közvetlenül a választások előtt. Az adóreform bizottság javaslatai épp ebben a mederben fogalmaztak meg javaslatokat. Draskovics Tibor egyensúlyőrzést hangoztató kijelentései ilyen szempontból teljesen indokoltnak tekinthetők.

Az adóterhek csökkentésének szándéka a versenyképesség növelése szempontjából (pl. iparűzési adó eltüntetése ill. átalakítása, bérterhek mérséklése) abszolút kívánatos, ugyanakkor a választások évében a kiadások megkurtítását kevés kormány vállalja fel. A hiány jelentős felduzzadásának következményei ugyanakkor olyan kedvezőtlen hosszú távú hatásokat okozhatnának, melyek jelentős növekedési veszteséggel járhatnának (pl. tőkekivonás, magasabb finanszírozási költségek, az euró bevezetésének látókörön kívül kerülése stb.). Voltak nemzetközi példák, amikor radikális lépések már rövid távon érezhető eredményeket hoztak, ugyanakkor ez jelentős kockázatvállalást feltételez.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 13. csütörtök
Ipoly
33. hét
Augusztus 13.
A balkezesek világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 13. 13:33