Megállni látszik a fejlődő piacokon illetve a régióban tapasztalható korrekció. A devizaárfolyamok ismét erősödnek, a hozamok csökkennek, a részvényindexek emelkednek. Egyes elemzői vélemények szerint a korábbi emelkedő trendben történt egy technikai korrekció, de trendforduló nem következett be. A korábbi hónapokban tapasztalt emelkedés hatására a piacok kicsit túlvetté váltak, ugyanakkor az utolós két hét már túladottságot eredményezett.
A fejlett piaci eszközökhöz képesti felár az elmúlt időszaki korrekciós időszakban (kb. 2-3 hét) emelkedett. A ma reggeli jegyzések alapján úgy tűnik, hogy a korrekció megállni látszik, ezzel a folyamatok a korábbi emelkedő trendhez térhetnek vissza.

Michael Ganske, a Deka Investment Gmbh feltörekvő piacokért felelős elemzője a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy ezek az országok továbbra is a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai, nem kell félni a pozitív folyamatok megtorpanásától, trendfordulótól. A Deka 5.2 mrd dollárt kezel feltörekvő piaci eszközökben, és egyes becslések szerint a magyar állampapírpiacon is több száz millió dollárnak megfelelő befektetéssel rendelkezik. Emiatt az elemző állításainak értékelésénél a mögöttes pozíciót is érdemes figyelembe venni.
Jeff Gable a Barclays Capital Londontól a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy szerinte sincs változás a feltörekvő piaci sztoriban. A kilátások továbbra is kedvezőek, ugyanakkor a fejlett piacokon tapasztalható változások ezekre is hatnak.
| eurhufcomp |
![]() |
Valutákról minden
HR BLOGGER
legacykft | 2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele!
"The psychology of the...
laskainelli | 2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor | 2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco | 2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük.
[...] B...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
HRCENTRUM legolvasottabb
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 12. 10:55

Pénzcentrum | 2026. augusztus 12. 10:03

Agrárszektor | 2026. augusztus 12. 11:31





