Egyre inkább aggódik az EKB az erős euró árfolyam miatt, ugyanakkor piaci vélekedések szerint intervencióra egyelőre nem kell számítani. Otmar Issing, az EKB vezető közgazdásza arra hívja fel a figyelmet, hogy a globális egyensúlytalanságokat övező globális árfolyamkorrekciókban az euró túlzottan erőssé vált, a dollár leértéklődésére az ázsiai devizákkal szemben is szüksége lenne.
A problémát elsősorban az okozza, hogy a dollár felülértékeltségének megszüntetésében az euró döntő szerepet próbál "vállalni", az ázsiai devizák - elsősorban a kínai jüan - az árfolyamrendszerek sajátosságai illetve a nemzeti jegybankok intervenciói miatt nem értékelődhetnek fel. Részben ez az oka annak is, hogy a dollár jelentős euróval szembeni gyengülése ellenére az amerikai külkereskedelmi folyamatokban nem következnek be azok a korrekciós folyamatok, amelyek az egyensúlytalanságok érdemi mérséklődésének irányába hatnának.
usdjpycomp |
![]() |
eurusdcomp |
![]() |
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


