Továbbra is jelentős dinamika jellemzi a lakáspiacot, de a fejlesztésk jellemzően a nagyvásosokba koncentrálódnak. Budapest szerepe továbbra is kiemelkedő. Az év első kilenc hónapjában több mint 22 ezer új lakást vettek használatba, és több mint 42 ezer új lakás építésére adtak engedélyt - közölte a KSH. A használatba vett lakások száma 45%-kal, az új engedélyeké 2%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában volt. A használatba vett lakások száma és jellemzői az előző negyedévekhez hasonlóan alakultak a III. negyedévben is, míg az új lakásépítési engedélyeknél az utolsó három hónapban 4%-os visszaesés következett be. A befejezett lakásépítések alakulását elsősorban a fővárosi építések nagy aránya, az értékesítésre szánt vállalkozói lakások, és ezzel együtt a többszintes, többlakásos építkezések további jelentős növekedése határozta meg.
A lakást építtetők körében a vállalkozások szerepe tovább növekszik. A használatba vett lakások 36%-át építtették vállalkozások, míg egy évvel korábban 28%-át. Ez alatt a természetes személyek lakásépítésének aránya 65%-ról 59%-ra esett vissza, s ugyancsak visszaesett az önkormányzati lakásépítés.
Többszintes, többlakásos épületben 68%-kal több új lakás épült, s megduplázódott a lakóparki építkezések száma, mialatt a családi házas építkezések az átlagosnál kisebb mértékben (30%-kal) nőttek. A lakásépítés fenti szerkezetéből következően növekedett a kislakások száma, Budapesten az új lakások fele, országos átlagban 29%-a 60 m2-nél kisebb, az új lakások átlagos alapterülete a tavalyi 98-ról 95 m2-re csökkent.
Minden megyében és minden településtípusra jellemző a lakásépítés növekedése; leginkább a fővárosban (81%-kal), s legkevésbé a nem megyei jogú városokban (31%-kal) nőtt az új lakások száma.
A kiadott új lakásépítési engedélyek adatai alapján már csak a nagyvárosokban folytatódik az építési lendület, a községekben és a nem megyei jogú városokban 4-5%-kal kevesebb új lakás építésére adtak engedélyt, mint az előző év hasonló időszakában. A jövőbeni új lakóépület-építések során a legtöbb lakást (52%-ot) három és annál több lakásos épületben kívánják megépíteni, míg egylakásos családi házakba az új lakások 40%-át tervezik.
Az üdülőépítésben is nő a több egységet magában foglaló üdülőépületek jelentősége. A használatba vett üdülőegységek száma (413) hasonló a tavalyihoz, alapterületük viszont kisebb, és kevesebb épület építésével jöttek létre. A kiadott új engedélyek még inkább ezt a tendenciát mutatják: 950, átlagosan 65 m2 alapterületű üdülőegység építése kezdődhet el 580 üdülőépületben. (A tavalyi engedélyek alapján 680 üdülőegység épülhetett, 83 m2 átlagos nagysággal.)
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Közel 4 millió m2 lakóépület és 2.5 millió m2 nem lakóépület beépítésére adtak ki új építési engedélyt. A lakóépületeknél ez 3%-os növekedésként jelentkezik, ami területileg nagyon differenciáltan; a főváros 42%-os növekedése és a többi településtípus átlagában 2-7%-os csökkenés eredőjeként alakul.
A nem lakóépületeknél 15%-kal kevesebb a beépítendő terület, mint az előző év hasonló időszakában. A közlekedési és ipari célú épületek kivételével minden területen visszaesett a fejlesztés. A jelenlegi engedélyek alapján a nem lakóépületek szerkezete az ipar felé tolódott el; az ipar, mezőgazdaság és kereskedelem előző évi 29-28-18%-os arányának most 41-20-14% a megfelelője.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


