6 °C Budapest

Nem rengette meg a forintot a folyó mérleg adat, hullámzó dollárárfolyam

Pénzcentrum
2004. június 15. 10:21 3 perc

A forint ma reggel a tegnapi zárószintjén nyitott az euróval szemben, a kötések jelenleg a 253-as szint közelében születnek. Az állampapírok másodpiacán szerény mértékű hozamcsökkenés figyelhető meg a kereskedés eddigi szakaszában. A dollár érezhető mértékben gyengült mind az euróval, mind a jennel szemben.

eurhufcomp
eurhufcomp
A forint ma reggel a tegnapi záróértékén, a 252.80-253 Ft/euró közötti sávban nyitott, majd a kereskedés eddigi szakaszában a kötések jellemzően a 252.50-253 Ft/euró közötti sávban születtek, mely az intervenciós 10.4-10.5%-os eltérést jelent a sávközéptől a sáv erősebb oldalán.

A forint tegnap a vártnál nagyobb folyó mérleg hiány adatok közzétételét követően jelentős gyengülést mutatott, majd a késő délutáni órákban ismét forintvásárlás mellett döntöttek a befektetők, így a kurzus néhány fillérrel erősebben zárt, mint a tegnapi nyitóértéke. A piaci hangulat feltehetően romlott tegnap a sorozatosan kedvezőtlen makroadatok hatására, így a tegnap délutáni forinterősödés főként a régiós devizák erősödésének volt köszönhető.

Elemzők szerint a forint azért sem gyengült tegnap tartósan az euróval szemben, mert a piacok már beárazták a múlt csütörtöki rossz külkereskedelmi mérleg adatot követően a folyó mérleg nagyobb hiányát. A forintpiacra feltehetően csak kis befolyással voltak a ma reggeli, ipari termelésről szóló kedvező adatok.

Az állampapírok másodpiacán szerény mértékű hozamcsökkenés figyelhető a kereskedés eddigi szakaszában, a hozamok jellemzően 3-5 bázisponttal csökkentek. A piacok egyelőre bizonytalanok a kamatcsökkentési periódus folytatódásával kapcsolatban. A piac többsége múlt hétfőn kamatcsökkentésre számított, azonban a jegybank akkor nem nyúlt az irányadó rátához. Akkor többen azzal számoltak, hogy a monetáris hatóság a kockázatok megléte mellett "megvárja" a fontosabb makroadatokat, és csak ennek tükrében határoz a további lazításról. A piac most úgy látja, hogy a soron következő hétfői ülésen a Monetáris Tanács várhatóan nem csökkenti a 11.5%-on álló irányadó rátát.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

eurusdcomp
eurusdcomp
A dollár a tegnap kora délután közzétett, és rekord mértékű külkereskedelmi hiányról szóló adatot követően érezhető mértékben gyengült az euróval szemben, a kurzus rövid időn belül ismét az 1.20-as szint fölé került. A kora reggeli órákra a zöldhasú egészen az 1.21 USD/EUR szintig gyengült, majd azt követően kismértékű dollárerősödés mutatokozott. A legutóbbi kötések jellemzően az 1.2040-1.2060 USD/EUR sávban születtek.

Ma több fontos makroadat is megjelenik az Egyesült Államokban, melyek akár jelentősebb hatással is lehetnek a két vezető deviza árfolyammozgására. A legfontosabb mutató a májusi infláció lehet. A várakozások szerint az áprilisi 0.2%-os hó/hó indexhez képest jelentősebb lesz az emelkedés (pl. kőolaj ára, illetve a tegnap megjelent erősödő fogyasztási keresletről tanúskodó adattal összefüggésben). Szintén ma teszik közzé a reálkeresetek májusi és az üzleti készletek áprilisi alakulását leíró mutatókat, illetve a michigan-i fogyasztói bizalmi indexet.

A piacon egyre inkább teret nyer az a nézet, hogy a FED nem csak egy szinte biztosra vett 25 bázispontos szigorítást fog végrehajtani, hanem ennél nagyobb mértékűt. Egyes elemzők akár 75 bázispontos kamatemelést is elképzelhetőnek tartanak néhány hónap távlatában. A mai adatok után a befektetők feltehetően jobb iránymutatást kapnak majd a FED várható lépésének mértékével kapcsolatban.

usdjpycomp
usdjpycomp
A jen a dollár tegnapi gyengülésével párhuzamosan erősödött a zöldhasúval szemben, a kurzus a 111.5 JPY/USD közeli szintről fokozatosan a 111 alatti szintekre került, a legutóbbi kötések jellemzően a 110.90-111 JPY/USD közötti sávban születtek. Az árfolyamban nem mutatkozott érdemi változás azt követően, hogy a Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0.15%-on hagyta az irányadó rátát. Technikai oldalról a jen erősödésének útjában a következő ellenállási pont 110.65-ön, majd azt követően 110.20-on és 109.80 JPY/USD szinten mutatkozik.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 07:45